Begurult az őszödi heccfilm rendezője, büntetőfeljelentést tesz

Szerinte a „Gyurcsány-kommandó” támadást indított.

Még október 23-án jelent meg egy írás arról, hogy Kovács Gábor filmproducer arra buzdítja az embereket, foglaljanak sok helyet az ElkXrtuk című filmre, de a jegyeket ne vegyék meg, a vetítésre ne menjenek el, ezzel szabotálva a nézettséget. Erről a kormányközeli Origo írt ITT.

Kálomista Gábor, az ElkXrtuk producere még a film premiere előtt azt mondta, a foglalások alapján teltházra számítottak, de a vetítés előtt harminc perccel több tucatnyi jegy maradt a kasszában. Az Origónak azt is mondta, „én nem gondolom, hogy ez Kovács Gábor egyéni akciója volt,

azt gondolom, hogy a Gyurcsány-kommandó újabb támadása volt a film ellen. (…)

Az, hogy különböző olyan eszközöket vetnek be, szerintünk súrolja a bűncselekmény határát, vagy talán azt túl is lépi, ezért büntetőfeljelentést fogunk tenni az illetékes szerveknél.”

A 2006-os zavargásokról szóló propagandafilmet október 21-án mutatták be. A vetítésen a fél NER tolongott ott, és úgy pózoltak, mintha nem lenne holnap. A mozi később az filmes IMDB bázisban még két pontos összértékelést sem kapott.

 

Valódi Hírek