Megdöbbentő eredmények: Kiderült, nem szerzett volna kétharmadot a Fidesz a közmunkaprogram nélkül

Kutatók vizsgálatai alapján.

Egyes becslések szerint 5-6 mandátum többletet szerzett a Fidesz a 2018-as országgyűlési választásokon a közmunkások szavazatai révén. Erről Reizer Balázs, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának szakértője beszélt egy konferencián.

Reinerék úgy jutottak erre a következtetésre, hogy összevetették a 2018-as országgyűlési választás végeredményét a közmunkában dolgozók kistelepüléseken mért arányával. A kutatás eredményei alapján

minél magasabb egy településen a közmunkások aránya, annál nagyobb arányban szavaznak a Fideszre a választópolgárok.

A legtöbb közmunkást a 2014-es és 2018-as országgyűlési választásokon billegőnek számító választókerületekben találták. Billegőnek azon választókerületek számítanak, amelyekben kicsi a különbség a kormánypártok és az ellenzék között, így mindkét félnek reális esélye van a mandátumszerzésre.

Egy érdekességre is felfigyeltek: ahol jól szerepelt a 2014-es és 2018-as választáson a Fidesz, ott

a következő önkormányzati választásokra nagyobb lett az arányuk.

Azon településeken, ahol az átlagnál 1%-ponttal nagyobb volt a közmunkások aránya, ott az országgyűlési választások esetén 0,2%-kal volt az átlagoshoz képest magasabb a Fidesz, míg az önkormányzati voksolás esetén 0,3%-kal nőtt a kormánypárti polgármesterjelöltek szavazati aránya.

Reinerék szerint az eredmények rámutatnak, hogy

a közmunkaprogram 5-6 mandátum többletet eredményezett a Fidesznek a 2014-as országgyűlési választáson,

de a valós hatás még ennél is nagyobb lehetett. Ez azt jelenti, hogy a közmunkaprogram nélkül a kormánypártok nem szereztek volna kétharmadot az előző két országgyűlési választáson.

Figyelemreméltó megállapítás, hogy ahol a Fidesz politikai érdekeit nem szolgálja a közmunka, ott nem javít a Fidesz listás eredményein a közmunkaprogram, csak a regnáló polgármesterén. A megállapítások alapján a legtöbben nem a közmunkaprogram sikere miatt szavaznak a kormánypártokra, hanem azért, mert

félnek, hogy elvesztik a megélhetésüket.

(Telex nyomán)

Valódi Hírek