Itt a végeredmény: 57 – 43 % arányban Márki-Zay Péter nyerte az előválasztást

Eldőlt: az ellenzék 2022-ben jobboldali miniszterelnök-jelölttel megy neki a Fidesznek.

Vasárnap este 10 óra után véget ért az ellenzéki előválasztás második fordulójának szavazatszámlálása. 100 százalékos feldolgozottság mellett

Márki-Zay Péter 371 560 szavazatot,

míg Dobrev Klára 283 677 szavazatot

szerzett.

Százalékban kifejezve 56,7 – 43,3 % lett a végeredmény.

A budapesti választókerületeket (Újpalota kivételével) Márki-Zay Péter nyerte, míg a vidéki megyék többségét Dobrev Klára hozta el.

Az alábbi térképen sötétkékkel a Márki-Zay, míg világoskékkel a Dobrev által megnyert megyék láthatóak:

.

Dobrev Klára már este 8 órakor sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta: felhívta Márki-Zay Pétert és gratulált neki.

“Ma estétől kezdve ő a hatpárti ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje, én pedig mindenben támogatni fogom”

– közölte Dobrev, aki hangsúlyozta: a jelölteknek mostantól nem egymással kell foglalkozniuk, hanem azzal, hogy

„a hatpárti ellenzéki összefogás hogyan fogja legyőzni Orbán kormányát, és utána hogyan fogja lebontani Orbán rendszerét”

Dobrev Klára megköszönte a DK-s aktivisták munkáját, akik nélkül nem valósulhatott volna meg az előválasztás, majd nyomatékosította, hogy

a DK továbbra is a baloldali választók hangja lesz

az ellenzéki összefogásban.

Dobrev Klára: Mindenben támogatni fogom Márki-Zay Pétert, a hatpárti összefogás jelöltjét (+videó)

.

Valódi Hírek