„Ezt nem ússza meg Polt Péter” — Vádat emeltek Az ördög ügyvédje ügyében, Czeglédy Csaba reagált

Koncepciós eljárásnak nevezte a pert.

Két férfival szemben nyújtott be vádiratot az ügyészség Az ördög ügyvédje ügyében, egyikükre pénzbüntetést kértek — közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

Korábban már kiderült, hogy az ügyészség szerint Czeglédy Csaba áll Az ördög ügyvédje Facebook-oldal mögött, de Czeglédy ezt akkor is cáfolta, mondván:

örülne, ha ő lenne, de nem ő az.

Czeglédy Csaba közösségi oldalán reagált a hétfői vádemelés hírére:

„Az ügyészség mai közleménye apropóján öntsünk tiszta vizet a pohárba az “Ördög ügyvédje” ügyben:

1️⃣ az égvilágon semmilyen bizonyíték nincsen arra, hogy nekem közöm van a Borkai Zsolt és társai számára kínos felvételek nyilvánosságra hozatalához,

2️⃣ a Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyészség utasítására gyanúsított meg, maguktól ezt — szakmai alapon — soha nem tették volna meg,

3️⃣ jogállamban nem lehet érdemi bizonyítékok nélkül senki ellen vádat emelni, ha ezt megteszik, azt koncepciós eljárásnak hívják,

4️⃣ a politikai érdeket kiszolgáló, hivatalos iratokban is hazudozó ügyben eljáró ügyészek vonatkozásában felmerül a hivatali visszaélés bűncselekményi gyanúja, amiért jövő tavaszt követően felelni fognak,

5️⃣ szánalmas és jól mutatja a mai magyar viszonyokat, hogy Borkaiék telekügylete miatt nem nyomoznak, ellenben olyan erőkkel keresték az Ördög ügyvédjét, mintha terrorista lenne,

6️⃣ Polt Péter sem fogja megúszni a büntetőjogi felelősségre vonást, azonban addig is köszönöm neki, hogy tovább növeli a kormányváltást akarók körében a népszerűségemet.

Háromszor veri mindezt Lúdas Matyi vissza.”

Valódi Hírek