Kiakadt Orbánékra az EP vizsgálóbizottságának tagja: Kemény büntetést javasol a magyar kormány tettei miatt

Végképp elfogyott a türelme.

Újságcikkben számolt be az osztrák Kurier nevű lap a szociáldemokrata vizsgálóbizottsági tag, Bettina Vollath tapasztalatairól. A politikus elmondta,

megdöbbentette, milyen agresszivitással fogadták őket a magyar kormány tagjai.

Közölte, az is meglepte, hogy a miniszterelnök elutasította a hétfős bizottsággal való találkozót. Ennek során Orbánt megkérdezték volna a sajtó- és a tudományszabadság, valamint az emberi jogok magyarországi helyzetéről.

A politikus kifejezte,

tapasztalatai alapján a magyar jogállamiság egyre rosszabb helyzetben van.

Ezzel kapcsolatban elmondta, a kormány egyre kevésbé hajlandó a párbeszédre, és a szabad média pedig már nem létezik Magyarországon. Hozzátette, a tömegtájékoztatást a kormányzat megszállta, a kabinettel szemben kritikus újságírókat pedig lehallgatják, a sajtótájékoztatókra pedig nem hívják meg őket, ha pedig mégis, sokszor nem tehetik fel a kérdéseiket.

Kiemelte, a törvényeket úgy gyártják, hogy azokat ne lehessen érdemben megvitatni, a kormánytöbbség úgyis megszavazza azokat. Ez a jogalkotás minőségét is jelentősen rontja a politikus szerint.

Bettina Vollath egyetért azzal, hogy az Európai Bizottság leállította a koronavírus miatti újraindítási alap pénzeinek folyósítását jogállamisági problémák miatt.

Itt már okvetlenül szankciókra van szükség,

az udvariaskodás a továbbiakban semmire sem jó, nyomást kell gyakorolni” — fejezte ki véleményét.

(Kurier/Népszava nyomán)

Valódi Hírek