Közel 60 hektár földet birtokol Rogán utódja, csak azt nem tudni, honnan volt rá pénze

A fideszes polgármester néhány év alatt lett bakonyi földesúr, csak azt nem tudni, miből.

Az elmúlt években megduplázta földbirtokait Szentgyörgyvölgyi Péter, Budapest V. kerületének fideszes polgármestere. Vagyonbevallásából ugyanis kiderült, a Belvárost igazgató Szentgyörgyölgyi Bakonybélben mára közel

60 hektárnyi területet birtokol összesen.

A 24.hu megnézte, az elmúlt években, 2018 és 2021 között mennyi volt a polgármester bevallott jövedelme, amit összehasonlítottak a földek árával. Ez alapján kiderült,

közel 30 hektár föld pénzügyi fedezetét nem találni a vagyonnyilatkozataiban.

Szentgyörgyölgyi 2014-ben vette át az V. kerület vezetését Rogán Antaltól. Előtte alpolgármesterként egy önkormányzati céget is irányított, illetve egy kis, a többi közt italszolgáltatással foglalkozó családi vállalkozás tulajdonosa és ügyvezetője volt.

A 24.hu szerint a fideszes politikus vagyonnyilatkozata alapján 2011-ben már vásárolt földet Bakonybélben: ebben az évben több mint 12 hektárt, 2012-ben 7,6 hektárt, 2016-ban 11,4 hektárt, 2017-ben pedig 0,56 hektárt vett a térségben.

A 2018 elején leadott nyilatkozata szerint Szentgyörgyvölgyi

  • bruttó 997 ezer forintot kapott havonta, ez évi nettó 8 millió forintot jelent.
  • Egyéb bevétele, cége, üzleti tevékenysége nem volt, és ma sincs.
  • Emellett volt még 49,6 millió forint megtakarítása (ez 19,85 millió forintnyi befektetési jegyből, egy 5,75 milliós takarékbetétből és egy 24 milliós követelésből állt össze).
  • A tartozása 40,93 millió forint volt, magánszemély és bank felé.

Ehhez képest 2020-ra Szentgyörgyvölgyi

  • megtakarításai (értékpapír, takarékbetét, követelés) 56,68 millió forintra nőttek,
  • mindeközben tartozása 38,73 millióra csökkent.

A két vagyonnyilatkozat leadása közt Szentgyörgyvölgyi még közel 25 hektár földet vásárolt Bakonybélben.

A földek pontos vételárát nem ismert, a 24.hu viszont helyi forrásból úgy tudja, arrafelé egy hektár föld jó esetben kétmillió forintot is érhet.

Egy ennél alacsonyabb összeggel számol internetes kalkulátor szerint annyi erdőt, rétet, illetve legelőt Bakonybélben, amit Szentgyörgyvölgyi vásárolt, 23,3 millió forintért lehetett megvenni 2019-ben.

Csakhogy ezt az összeget nem fedezték Szentgyörgyvölgyi bevételei

– állapította meg a 24.hu.

A lap megjegyzi, egy politikusnak adódhatnak olyan bevételei, amelyek nem feltétlenül jövedelemből származnak, és emiatt nem kell feltüntetni őket a vagyonnyilatkozatban, így például örökölhet, családi ajándékot kaphat, találhat pénzt az utcán, nyerhet a lottón stb.

Emiatt még júniusban kétszer is rákérdeztek a kerületi önkormányzatnál, hogy a polgármestert miből finanszírozta ezeket a földvásárlásokat, és megkértük, árulja el. Kérdéseikre azonban hónapokig nem kaptak választ, szeptemberben ezért ismét érdeklődtek, de válasz továbbra sem érkezett.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek