Kiderült: Közpénzen vett falubusszal járnak nyaralni politikusok

Mert megtehetik.

A Népszava arról írt, hogy egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település, Szentistván falubuszát az adriai tengerparton látták. Nem ez az egyetlen település, amelynek járművét nem csupán közösségi célokra alkalmazhatják.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Filkeháza kisbuszát egy tihanyi parkolóban fotózta le. A politikus elérte Szedlák Flórián polgármestert, aki arról nyilatkozott, hogy nem a falu, hanem a Hegyközi Falugondnokok Egyesülete használja a járművet.

Elmondása szerint 2015-ben kaptak uniós támogatást egy kisbusz vásárlására, majd amikor lejárt az 5 éves kötelező fenntartási idő, a bérbeadták a gépkocsit. A településvezető szerint az egyesület nem lát el falugondnoki szolgálatot, ami

kérdéseket vet fel, lévén, hogy az egyesület nevében is szerepel a falugondnok szó.

Hernádvécse falubuszát a bolgár tengerparton, Neszebarnál fotózták le, Szentistván buszát pedig a horvát tengerparton látták idén nyáron. Pusztai-Csathó Adrienn, utóbbi település korábbi polgármestere szerint

a járművet nem rendeltetésszerűen használták. Szerinte a kisbuszt magáncélra vették igénybe, és utólag „papírozták le„.

A volt településvezető közokirathamisítás miatt feljelentést tett ismeretlen személy ellen. Úgy tudja, többen is használták a kisbuszt, azonban nem a megszabott tarifával, vagy pedig ellenszolgáltatás nélkül. A településvezetéshez közérdekű adatigényléssel fordult, hogy kiderítse, mi volt ennek az oka.

Pusztai-Csathó emellett a település pénzügyi bizottságának elnökét megkérte, hogy indítsanak vizsgálatot a jármű korábbi magáncélú felhasználásai kapcsán. Dobáné Koncz Judit polgármester arról beszélt, hogy „a szabad kapacitás terhére” adják kölcsön magáncélra a járművet az önkormányzati képviselőknek és dolgozóknak.

A jármű használatáért a község vezetője szerint 107 forint plusz áfa költséget számolnak el kilométerenként, és a befolyt összegek a falu büdzséjét gyarapítják. Arról beszélt, hogy a horvátországi útra a bérlő bruttó 183.723 forintot fizetett. Azt mondta, bár hallottak a feljelentésről, hozzájuk nem érkezett bejelentés.

Dobáné kifejezte, minden esetben az ő engedélyével adták kölcsön a járművet, és megfeleltek a jogszabályoknak. Egyes településeken azonban a fentiekkel szemben egyáltalán nem adják oda magáncélra a falu járművét. A Somogy megyei

Várdán például helyi rendeletet alkotott az önkormányzat, amelyben megtiltják a település kisbuszának bérbeadását.

(Népszava nyomán)

(Kép forrása: sajopalfala.hu)

Valódi Hírek