Dobrev Klára bejelentette: Devizahiteles kárpótlási törvényt fognak elfogadni kormányváltás után (+videó)

Azt akarja elérni, hogy az állam ne a bankok, hanem az emberek oldalán álljon.

„Az Európai Bíróság ma fontos döntést hozott a devizahitelek kormányzati forintosításával kapcsolatban. Ennek ellenére azt látom, hogy a magyar kormány semmit nem tesz annak érdekében, hogy sokszáz ezer családnak könnyebb legyen az élete, a devizahitelesek ügye ugyanis ezzel még nincs megoldva”

– mondta Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

„Tíz éve a Fidesz egy bűnös árfolyampolitikával gyengítette a forintot, a Magyar Nemzeti Bank pedig sokszáz milliárd forintot keresett a gyenge forinton, miközben magyar családok mentek tönkre az egyre magasabb törlesztőrészletek miatt.

Az egyik oldalon a gazdagodás a keveseknek, a másik oldalon pedig a magyarf devizahitelesek tönkretétele”

– tette hozzá Dobrev, aki véget szeretne vetni ennek.

„Orbán a pénzvilág mellé állt a magyarokkal szemben, megállapodott, hogy a bankoknak a forintosítás egy fillérjébe sem kerül majd, vállalta, hogy megvédi a bankvilág profitját, és nem gördít akadályt a kilakoltatások elé.

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjeként viszont én arra készülök, hogy

egy olyan devizahiteles kárpótlási törvényt fogunk elfogadni. Rendezni fogjuk a devizahitelesek helyzetét egyszer és mindenkorra

– jelentette ki a DK-s miniszterelnök-jelölt, szerinte ugyanis elég volt abból, hogy az Orbán-rendszer csak a bankok érdekeit nézte.

„Tíz devizahitelesből kilenc nem kapott segítséget a kormánytól, az egy, aki kapott, az is olyan, aki valószínűleg egyedül is megoldotta volna a problémáját”

– magyarázta Dobrev, aki néhány pontot is felsorolt a törvényjavaslatából.

  • Biztosítja az adósok elsétálási jogát, tehát a fedezetül szolgáló ingatlan elveszítése után a bank egyetlen forintot sem kérhet.
  • Lehetőséget ad az összes devizahitel korrekt újraszámolására, és a különbözet elengedésére vagy kárpótlás fizetésére kötelezi a bankokat.
  • Felfüggeszti az összes devizahiteles kilakoltatást és végrehajtást, valamint újraéleszti az állami eszközkezelőt, hogy az állam álljon szemben a bankszektorral, ne az adósok külön-külön.

„Így kell kinéznie egy kormányzati intézkedésnek akkor, amikor a kormány pontosan tudja, hogy a feladata az emberek oldalára állni a bankokkal szemben. Akkor, amikor kormány tudja, hogy az emberek érdekének a védelme”

– tette hozzá Dobrev Klára.

A sajtótájékoztatót itt tudod megnézni:

Valódi Hírek