Balog Zoltán a melegellenes törvényről: A hajlamot nem minősítjük, a kapcsolatot nem tudjuk elfogadni

Kinyilatkoztatott az egykori miniszter.

„A homosze×uális hajlamot nem minősítjük, a homosze×uális kapcsolatot viszont nem tudjuk elfogadni. Az Úristennek és tanítványainak gyűlölniük kell a bűnt, de szeretniük kell a bűnöst” — mondta Balog Zoltán egykori miniszter, dunamelléki református püspök a Népszavának adott interjújában a melegellenes törvényről.

A lapnak arról is beszélt, miért szállt ki a politikából: belső elhívással indokolta a lépést.

Szólt a kormány politikájáról és kommunikációjáról is: szerinte

a kormánykommunikációban szitokszóvá tették az emberi jogokat,

ennek ellenére azt nem látja, hogy ma gyengébb lenne az emberi jogok védelme, mint tíz vagy húsz éve.

Az állandó ellenségképről elmondta, az egy politikai trend:

„A politikának általában szüksége van ellenségképre, mert ez a szomorú világ alakult ki. Negatív indulatokból könnyebb szavazatokat csiholni, mint pozitív üzenetekből. Én továbbra is a 2002-es polgári szlogenhez tartom magam: hiszek a szeretet és az összefogás erejében”

— fogalmazott.

Szó volt a melegellenes törvényről is. Erről elmondta: az egyházuk már 2004-ben kiadott egy állásfoglalást a házasságról, a melegségről vagy épp a gyerekek védelméről.

„A homosze×uális hajlamot nem minősítjük, a homosze×uális kapcsolatot viszont nem tudjuk elfogadni.

Az Úristennek és tanítványainak gyűlölniük kell a bűnt, de szeretniük kell a bűnöst”

— mondta, hozzátéve, hogy a törvény szerinte nem mossa össze a ped0fíliát a homosze×ualitással.

Elmondta, hogy Orbán Viktorral jó a személyes viszonya, de erről azért nem beszél, mert a református egyházban elvárás, hogy ne politizáljanak.

 

Valódi Hírek