FRISS: Új maszkviselési szabályokat jelent be a kormány kedd délután (+videó)

Ezt Novák Katalin jelentette be.

A Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs negyedik ülése utáni sajtótájékoztatón Novák Katalin családügyi miniszter közölte, miután a kormány szombaton eltörölte a maszkviselésre vonatkozó általános kötelezettséget,

kedd délután újabb részletszabályokat jelentenek be.

A 24.hu tudósítása szerint Novák elmondta, Magyarország pénteken elérte az 5,5 millió első oltottat, ezért a járványügyi korlátozások jelentős részét megszüntették. Ennek köszönhetően szinte már sehol sem kötelező a maszk.

A múlt heti döntések szerint az egészségügyi és szociális intézményekre vonatkozó maszkhasználati szabályokat a felelős miniszter határozza majd meg.

„A mai napon várhatóan meg is jelennek az ezzel kapcsolatos szabályok. Ezek lényege, hogy

a főszabály szerint a látogatóknak az egészségügyi és szociális intézményekben kell majd maszkot hordaniuk”

– mondta Novák Katalin.

„Az ott dolgozóknak, ahol találkoznak látogatókkal, kell hordani maszkot, de a munkavégzés különböző területein, például a pihenő helyiségekben nem kell maszkot használni”

– tette hozzá a miniszter.

Frissítés: A részletszabályokat végül a csütörtök éjszaka megjelent Magyar Közlönyben tették közzé. Ezekről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek