Dobrev Klára felsorolta, kik tették zsebre a gazdáknak járó uniós pénzeket (+videó)

És elmondta azt is, hogyan veszik vissza tőlük a földeket 2022. után.

Nekünk magyaroknak is jár az Európai Unió mezőgazdasági támogatása, az mégis rendszerint oligarchák zsebében landol — mondta Dobrev Klára Benedek Szilveszterrel közös online sajtótájékoztatóján kedden.

A DK miniszterelnök-jelöltje elmondta: az Unió folyamatosan vizsgálja, hogy mire költik ezeket a támogatásokat. Most jött ki a jelentés a 2018-as évről, amelyből az derült ki, hogy Magyarországon oligarchák tették zsebre azokat a milliárdokat, amiket az Unió azért ad, hogy a pénz a földet megművelő gazdához kerüljön.

A jelentésből kiderül, hogy

az uniós mezőgazdasági támogatások 80 százalékát fideszes nagybirtokosok teszik zsebre.

Dobrev Klára példákat is sorolt: Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc egyenként több mint 2,5 milliárd forintot kapott egyetlen év alatt, 2018-ban.

A listán Nyerges Zsolt, Simicska Lajos egykori jobbkeze is feltűnik: ő közel félmilliárdot kapott egy év alatt. Lázár János több mint 300 milliárdot kaszált a Mezőhegyesi Ménesbirtokkal, de az ő nagybátyja is hazavitt ugyanennyit egyetlen év alatt.

Dobrev Klára elmondta: az Európai Parlament alelnökeként feladatának érzi az európai mezőgazdasági politika átalakítását, hogy ne kaphassanak pénzt fideszes oligarchák.

Ennek a támogatásnak ugyanis valóban azokhoz kell kerülnie, akik tényleg a földből élnek.

Hangsúlyozta: 2022 után Magyarország miniszterelnökeként külön feladatának tartja, hogy a földeket visszavegyék az oligarcháktól.

Ezután Benedek Szilveszter sorolta fel, hogy a párt milyen lépéseket tervez 2022 után ennek érdekében:

 

Valódi Hírek