Ferenc pápa nem akar találkozni Orbánnal és Áderrel — Óriási a diplomáciai feszültség a háttérben

A Pápát arról győzködik, hogy találkozzon a magyar vezetőkkel, ő viszont inkább tovább utazna Szlovákiába.

Mi is beszámoltunk róla, hogy Ferenc pápa Magyarországra látogat, hogy részt vegyen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén.

A National Catholic Register viszont péntek reggel arról ír, a pápa budapesti látogatása körül jelentős diplomáciai feszültség van kialakulóban. A Szentatya ugyanis kizárólag a zárómisén szeretne részt venni, azaz mindössze három órát töltene a magyar fővárosban,

és nem szeretne találkozni Orbán Viktor miniszterelnökkel, illetve Áder János köztársasági elnökkel.

Az egyházi újság vatikáni és magyarországi értesülései szerint diplomáciai erőfeszítések kezdődtek Ferenc pápa meggyőzésére. A magyar fél ugyanis azt szeretné, hogy egy nappal kitolják a pápa budapesti látogatását. Ezzel ugyanis lehetőség nyílna arra, hogy udvariassági látogatást tegyen Ádernél és Orbánnál — holott ezeket a programokat a pápa kifejezetten mellőzni szeretné.

„A színfalak mögött egyre növekszik a politikai feszültség amiatt, hogy a Vatikán el szeretné kerülni a politikai találkozókat, amelynek része lenne az elnöki palotában tett látogatás is”

– mondta a lapnak az egyik budapesti informátora.

A Register értesülései szerint a pápát szeptember 12-én a reptérről egyenesen a Hősök terén tartandó zárómisére szállítják. A misét követően pedig a tervek szerint egyből tovább utazik Szlovákiába.

A lap azt írja, már tavaly, amikor először felmerült a látogatás lehetősége, Ferenc pápa világossá tette, hogy csak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson szeretne részt venni Budapesten, a tervei között viszont nem szerepel az országlátogatás.

Március 8-án pedig, a hivatalos iraki útjáról hazatérőben újságíróknak azt nyilatkozta:

„Nem az országot látogatom meg, hanem a szentmisére megyek. Budapest viszont kétórányi autóútra van Pozsonytól, szóval miért ne látogatnám meg a szlovákokat is”.

A Register forrásai szerint, a magyar felet különösen az zaklatta fel, hogy a tervek szerint a budapesti villámlátogatás után Szlovákiában már három és fél napot fog eltölteni. A lap forrásai szerint

ez a magyarok számára sértő, Orbán Viktornak pedig egyenesen „arculcsapás” lenne.

„Ez felháborító lenne. Azzal lenne egyenlő, ha Izraelben fél napot, Iránban pedig három és fél napot töltene, vagy mondjuk Lengyelországban fél napot tartózkodna, majd Oroszországban több napot töltene el. Ez mindenki számára elfogadhatatlan”

– mondta a Registernek az egyik budapesti, egyházi informátora.

A lap szerint Erdő Péter bíboros és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes múlt héten Rómába utazott, hogy tárgyaljanak egy elfogadhatóbb megoldásról.

Holott a látogatás programját a tervek szerint már május 26-án nyilvánosságra kellett volna hozni, ám ezt végül elhalasztották, mert Ferenc pápa nem változtatott az álláspontján.

A Catholic Register szerint nem titok, hogy

Ferenc pápa a politikai nézeteltérései miatt nem szeretne találkozni Orbán Viktorral és Áder Jánossal, mivel nem ért egyet a magyar kormány bevándorló-ellenes politikájával.

A lap megjegyzi: arra már akad precedens, hogy a pápa csak egynapos villámlátogatásokat tett egy adott országban, az viszont, hogy az ország politikai vezetőivel ne találkozzon a fővárosban, példa nélküli lenne.

(444.hu/National Catholic Register)

Valódi Hírek