Bagi Iván kiszólt Orbán záróizmai mögül: Elképesztő dumával védi a Fidesz-maffiát

Kiszólt a gödörből a lyuk.

A posztmodern ideológusai mára maradéktalanul száműzték Istent a világmindenség képletéből, mindenhatónak gondolják magukat, felszaggatják a földből a gyökereinket, és lerombolják az identitásunkat — mondta Bagi Iván humorista a Mandinernek adott interjújában.

Az interjúban főleg a napokban megjelent második verseskötetéről és irodalmi munkásságáról beszélt a közmédia parodistája. Elmondta, hogy Orbán János Dénes (az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kormánypárti spiritus rectora — a szerk.)biztatására rövid idő alatt 250 verset írt.

Noha első kötete nem aratott osztatlan sikert, mégis megpróbálkozott egy másodikkal, ami a napokban jelent meg, és elmondása szerint

alapvető ontológiai kérdéseket feszeget benne.

Beszélt arról is, hogy a járvány miatti bezárkózás nemigen viselte meg, mivel egyébként sem él nagy közösségi életet, viszont örült annak, hogy végre volt ideje olvasni. Thomas Mannt és Aldous Huxley-t említette, a magyar kortársak közül pedig Nádas Pétert és Krasznahorkai Lászlót.

Elárulta, hogy éppen egy kisregényen dolgozik, ami egy disztópia lesz,

„a nem is olyan távoli jövőben, amikor a túlnépesedéstől szenvedő, szinte lakhatatlanná tett Földön végül a progresszív politikai erők győzedelmeskednek. Világköztársaságot alapítanak, amelynek lüktető fővárosa az Egalité névre hallgat, s a szabadság és egyenlőség nevében furcsa diktatúra uralja”

— mondta, és néhány részletet is megosztott a készülő könyvből: az általa elképzelt társadalomban például tilos lesz nőként vagy férfiként öltözködni, és

az épen született embereket megcsonkítják, hogy ne sértsék a fogyatékkal élők érzéseit.

Elmondta, hogy a mai társadalom már teljesen száműzte Istent „a világmindenség képletéből”, mindenhatónak gondoljuk magunkat, identitásunkat leromboljuk, enélkül pedig szerinte értelmetlen a létezés.

„Akárhogy is csűrik-csavarják korunk genderelmélettel foglalkozó, minden hájjal megkent, feketeöves ideológusai, az identitás alapvető adottságai éppolyan elengedhetetlenek a puszta létezéshez, mint a levegő”

— fogalmazott. Sérelmezi, hogy a jobboldali világnézetű humort „kormánypártinak szokták bélyegezni”. Szerinte a baloldalon nincsen önkritika, csak összezárás, de

úgy tudja, erre megrendelő is van.

„Ezzel párhuzamosan úgy látom, a jobboldal elkezdte kiforrni magát, egyenrangú, érvényes válaszokat tud adni a világot érő nagy kihívásokra: a migrációtól az LMBTQ-mozgalmon át a klímaváltozásig. És ezek már nem csak üres frázisok, hanem letisztult, kiérlelt mondatok, amelyek mögött gondolat, tartalom is van”

— fejtette ki.

 

Valódi Hírek