Kiderült: Áldozatot kell hoznia annak, aki Pfizert akar

Nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek tűnt.

Volt, akinek több száz kilométert kellett utaznia a Pfizer vakcináért — derült ki a Telex vasárnapi cikkéből.

A lapnak több olvasó is jelezte, hogy csak a lakóhelyétől távol eső oltópontra tudott Pfizerre időpontot foglalni, volt, akinek több száz kilométert kellett utaznia a vakcináért.

Miután megkapták az SMS-t, hogy foglalhatnak időpontot, többek számára kiderült, hogy budapesti oltópontra már nem férnek be: volt, aki úgy döntött, hogy Dunaújvárosba megy, másvalaki Cegléden kapta meg az oltást.

Akik nem Budapesten kaptak oltást, azoknak természetesen a második dózist is ugyanott adják majd be, ahol az elsőt, így azoknak, akik úgy döntöttek, hogy nem várnak budapesti időpontra, hanem foglalnak máshol,

kétszer is kell utazniuk az oltásért.

A Telex felhívja a figyelmet, hogy nem először fordul elő ilyesmi: legutóbb a márciusi AstraZenecás oltáskáosznál tapasztalták többen, hogy hosszú utat kell megtenniük a vakcináért: ekkor volt, akit 160 kilométerrel messzebb hívtak be.

 

Valódi Hírek