Németh Szilárd történelmi bejelentést tett, majd elsütött egy puskát (+videó)

Fegyvert ragadott az államtitkár.

Facebook-videót tett közzé Németh Szilárd. A honvédelmi államtitkár ebben

arról számolt be, hogy újraindul a magyarországi fegyvergyártás és a hadiipar.

Ha ennek az egésznek a fejlődési sebességét, a nagyságát, a terjeszkedését, a minőségét nézem, akkor le a kalappal mindenki előtt, aki ennek a megvalósításán és a beindításán, illetve a mostani működtetésén dolgozik” — jelentette ki a kisfilmben Csepel korábbi polgármestere.

Arról is beszélt, hogy „megváltozott a politikai akarat„, ugyanis

a kormány belátta, hogy „milyen nagy szükség van arra, hogy Magyarországunk biztonságát, békéjét meg tudjuk védeni„.

A videóban az államtitkárt körbevezették az illetékesek a kiskunfélegyházi Arzenal nevű fegyvergyárban, majd a politikus ki is próbálta az egyes fegyvereket, amelyek közül a kisfilm végén egy nagyméretű puskának tűnik.

Az utolsó másodpercekben az is látható, ahogyan a politikus elsüti a fegyvert.

Úgy tűnik, a magyar kormánypártok szerint a jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzetben a fegyvergyártásra van a legnagyobb szükség. Jó úton haladunk egy militáns állam irányába.

(Németh Szilárd/Facebook/Nyugati Fény)

Valódi Hírek