Egymásnak estek az egyetemi alapítványban, Matolcsy György elzárta a pénzcsapot

Működik ez a modellváltás dolog.

Nem támogatja tovább a Budapesti Corvinus Egyetemen működő képzéseit a Magyar Nemzeti Bank, ezzel gyakorlatilag megszűnik a 2015-ben indult együttműködés a jegybank és az egyetem között — írta meg pénteken a Jelen.

Állítólag azért lett vége az együttműködésnek, mert Anthony Radev, az egyetem elnöke összeveszett a kuratórium egyik tagjával, az MNB egyetemi intézetében is oktató Palotai Dániellel, aki az MNB korábbi ügyvezető igazgatója.

A szakítás tényét a Corvinus is megerősítette,

ugyanakkor hozzátették, hogy

„az MNB és a Corvinus között semmiféle szakmai konfliktus nincs és nem is volt.”

A lap arról is ír, hogy az egyetem élére a modellváltással kerül Radev többekkel is konfliktusba került már, például a korábbi rektorral, Pavlik Líviával (aki el is hagyta az egyetemet), illetve a jelenlegi rektorral, Lánczi Andrással is.

Hogy Palotai Dániel és Anthony Radev között min robbant ki a konfliktus, azt nem lehet tudni, de a lap szerint olyasmi állhat a háttérben, hogy

„nem vette komolyan, hogy az egyetem vezetésében rajta kívül mások is ülnek.”

Azt, hogy az MNB nem támogatja tovább az egyetemet, Matolcsy György döntötte el végül.

Az MNB még 2015-ben indított tanszéket a Corvinuson, ez azóta intézetté alakult. Az intézet egyébként a Fudan Egyetem Corvinuson működő MBA képzésében is részt vesz, évi 200-300 millió forintból működik, ezt pedig az MNB támogatta — eddig.

 

Valódi Hírek