Olyan erőseket mondott Orbán egy szlovák lapnak, hogy az interjú felét még az MTI sem szemlézte

Többek közt olyanokat, hogy a magyar köztévé kevésbé kormánypárti, mint a német.

Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem demokrácia, van benne liberalizmus, de nincs benne demokrácia — mondta Orbán Viktor a postoj.sk című szlovák hírportálnak egy interjúban.

A konzervatív szlovák hírportálon megjelent nagyinterjúban a magyar miniszterelnök aktuális és nagyobb időtávlatokat átölelő témákról egyaránt nyilatkozott, köztük az elmúlt évtizedek történéseiről, az Európai Unió és Közép-Európa jövőjéről, a migrációról és a vakcinapolitikáról is.

Orbán az „illiberális országépítés” kapcsán neki feltett kérdésre válaszolva azt mondta:

ma nem létezik liberális demokrácia, csak „liberális nem-demokrácia”, mivel van benne liberalizmus, de nincs benne demokrácia.

Szerinte a liberálisok véleményhegemóniára törekednek, és erre szolgál a politikai korrektség, aminek segítségével megbélyegzik a konzervatívokat és kereszténydemokratákat, és igyekeznek ellehetetleníteni őket.

„Én harcolok a liberálisokkal szemben a szabadságért. Miközben én a szabadság oldalán állok, ők a véleményhegemóniáén”

A miniszterelnök beszélt a Fidesz az Európai Néppártból (EPP) történt távozásáról, illetve ezzel összefüggésben arról, hogy mit akarnak elérni a jövőben az európai politikában.

„Meg akarjuk változtatni Brüsszelt”

— mondta. Úgy véli, hogy Brüsszel a mai formájában nem alkalmas arra, hogy megfelelő válaszokat adjon az emberek problémáira, amit szerinte a migráció is bizonyított, de nem volt meggyőző Brüsszel válasza a 2008-as pénzügyi válságra sem.

„Mi az EPP-vel szerettük volna megváltoztatni Brüsszelt, de ők erre nem vállalkoztak. Most létre kell hoznunk egy új politikai közösséget, amely hatást tud gyakorolni Brüsszelre”

— fűzte hozzá.

A felvetésre, hogy az összeurópai befolyáshoz az olasz Ligán kívül további szövetségesekre van szüksége, azt felelte: az együttműködésbe nemcsak a Fidesz hozza be a saját szövetségeseit, hanem a lengyel PiS és Salvini is. Az a lehetőség is a levegőben van szerinte, hogy

esetleg Marine le Pennel, a francia szélsőjobboldal vezérével is szövetségre lépnek.

Orbán Viktor a migráció témájában a magyar és a német álláspont között fennálló különbségekről beszélve úgy fogalmazott: a németek hisznek abban, hogy amennyiben az a bennszülött német társadalom, amely kezdi elhagyni a keresztény értékeket, amikor együtt fog élni a muszlim migránsok millióival, össze fog keveredni, és egy új társadalmat hoz létre.

Ő nem hisz ebben, mivel így párhuzamos társadalmak jönnek létre, amelyek egymás mellett fognak élni, és ebből nagy problémák jöhetnek létre.

„Én ezt nem kívánom a saját hazámnak”

— mondta.

Szerinte az Európai Unióban az Európai Parlament kimondottan káros szerepet játszik, mert álláspontja szerint az európai politikát pártalapra helyezi, és az európai baloldal az államok szuverenitásával szembeni támadásokra használja.

Az unió lehetséges jövőjével kapcsolatban feltett kérdésre Orbán azt mondta: azt biztosan tudni lehet, hogy 2030-ra „nem jön létre semmilyen európai nép” s továbbra is fognak itt magyarok, szlovákok, németek, franciák élni, nemzetek és államok is lesznek és együttműködés is lesz, annak formáját pedig majd kitalálják, viszont kérdéses, hogy képesek lesznek-e „a posztkeresztény és posztnemzeti társadalmak” egy stabil Nyugat-Európát kiépíteni.

Ő maga sokkal jobban meg van győződve Közép-Európa jövőjéről.

„Hiszem, hogy a gyerekeink jobban fognak élni, mint mi. Egy nagy közép-európai reneszánszot fogunk megélni a gazdaságban, demográfiában, biztonságpolitikában, kultúrában”

Az unió Oroszország-politikája szerint primitív, mivel az EU ebben a viszonylatban „csak igent vagy nemet képes mondani.” Hozzátette:

„nekünk viszonyt árnyalt politikára van szükségünk, amelyik megérti azt, hogy Oroszország egy nagyon nagy erejű állam, amely szintén respektálja az erőt.”

A magyar vakcinapolitikáról elmondta: már tavaly tavasszal előre lehetett látni, hogy a vakcinák iránt nagyobb lesz a kereslet, mint a kínálat, és mivel jó a viszony Oroszországgal és Kínával, ezért előre érdeklődtek, hogy képesek-e Magyarországnak vakcinákat eladni.

Az interjúnak voltak a média és a sajtószabadság kérdéseit érintő részei is, amelyeket az MTI már nem szemlézett.

A magyar médiahelyzettel kapcsolatban azt mondta, hogy a szlovák köztévét nem ismeri, de

„ismerem a német és a brit köztévét, és biztosan állíthatom, hogy a magyar köztévé kevésbé kormánypárti, mint a német”.

Úgy véli, hogy a magyar sajtóhelyzet kiegyenlített, 50-50 százalékban áll olyan médiumokból, amelyek a kormány álláspontját közvetítik, és amelyek nem.

Szerinte egyáltalán nem olyan most a magyar médiahelyzet, mint a Kádár-korban, mert aki Orbán Viktort szidó lapot akar venni, az megteheti.

A közszolgálati médiával kapcsolatban elmondta, hogy ő semmire nem ad utasítást, ott újságírók dolgoznak, akik a dolgukat teszik. Az azonban normális szerinte, hogy ha konzervatív kormány van, akkor a közszolgálati média is ezt az álláspontot közvetíti.

„ha be akar számolni az ország életéről, akkor nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy a hatalmi centrum a kereszténydemokrata kormány”

— fogalmazott. Arról, hogy a sajtót nem engedik be a kórházakba, azt mondta, hogy ezt nem az újságírók kapták utasításba, hanem a kórházak.

„amíg a kórházakban járványhelyzet van, addig oda senki sem teheti be a lábát. Ha nem mehetnek oda a rokonok, miért mehetnének be az újságírók?”

— tette fel a költői kérdést.

A választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy győzelemre készül, ráadásul sikerült kinevelődnie egy új politikai nemzedéknek, akik már nem a kommunizmusban nőttek fel: ha tehát a Fidesz politikusainak nemzedéke úgy döntene, hogy kiszáll, lesznek utódaik.

 

Valódi Hírek