Csöndben lezárták a nyomozást egy költségvetési csalási ügyben, amelyben Mészáros és Tiborcz is érintett

Így megy ez magyarhonban.

A magyar hatóságok röviddel a 2018-as parlamenti választás után megszüntették a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégek fontos pozícióit betöltő Antal Kadosa tulajdonában lévő Provital közbeszerzési tanácsadó cég elleni, illetve a Tiborcz István egykori cégét is érintő nyomozást — írta meg hétfőn a 24.hu.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult az eljárás, a nyomozás pedig titokban véget ért, a NAV ezt akkor semmilyen módon nem kommunikálta.

A Provital Zrt. és jogelődje, a Pro-Vital 2000 Kft. uralták egykor a fideszes közbeszerzési piacot.

A cég rengeteg országos projekt előkészítésében vett részt, amelyet Homolya Róbert egykori miniszterelnökségi államtitkár (mostani MÁV-elnök) futtatott fel.

A cég ügyeire még az EU hivatala, az OLAF is felfigyelt, mivel a Provital Zrt. néhány önkormányzatnál duplán fizettette ki a közreműködést.

Hadházy Ákos független képviselő írásbeli kérdéssel fordult a NAV-hoz, ahonnan azt a választ kapta:

az ügyben volt házkutatás is, illetve bizonyítékokat is lefoglaltak,

amelyek elemzése után 2018. június 29-én megszüntették a nyomozást, mondván, nem volt megállapítható bűncselekmény.

 

Valódi Hírek