Orbán házi intézete szerint Európában egyedülálló módon imádják a Fideszt az emberek

Teljesen logikus.

Miközben a legújabb felmérések szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága nőtt az utóbbi hónapokban, addig a legtöbb európai országban vagy csökkent, vagy stagnált a koronavírus-járvány harmadik hulláma során a kormányzó erők népszerűsége, de még arra is volt példa, hogy belebukott egy miniszterelnök a válságkezelésbe. A választók vélhetően azt díjazzák, hogy a sikeres vakcinabeszerzésnek köszönhetően Európában az elsők között indulhat újra a magyar gazdaság — írta a XXI. Század Intézet „elemzésében”.

Hozzátették, hogy a baloldal nem tudott profitálni a harmadik hullám okozta krízishelyzetből, csupán a baloldali pártok között figyelhető meg átrendeződés.

„Mindez azt is mutatja, hogy a baloldali politikusok politikája – melynek keretében megállás nélkül támadják a járványügyi intézkedéseket, illetve hosszú hónapokon keresztül hergeltek a keleti vakcinákkal szemben – a választók többségének nem szimpatikus, ezzel a kommunikációval nem tudott javítani a támogatottságán a baloldal.”

— írták.

Szerintük a magyar kormánypártok támogatottsága a harmadik hullám során elkezdett erősödni, amivel

Európában párjukat ritkítják,

hiszen a többi uniós tagállamban inkább gyengült vagy stagnált a kormányok támogatottsága.

Hozzátették: Magyarországon kívül két olyan ország van, ahol a kormányerők politikai sikert tudtak felmutatni az elmúlt hónapokban: a Mark Rutte vezette kormánypárt nagyon megnyerte a holland választásokat márciusban, a VVD még javítani is tudott az előző voksoláson elért eredményéhez képest; Észtországban pedig Kaja Kallas miniszterelnök pártja tudott erősödni az utóbbi hónapokban.

 

Valódi Hírek