Kiderült: Egész Európában csak Bulgáriában rosszabb a média helyzete, mint Magyarországon

Másodikak vagyunk — békaperspektívából.

A Riporterek Határok (RFS) nélkül nevű nemzetközi újságíró-szervezet szerint

2020-ban Magyarországon tovább romlott a sajtó helyzete a korábbiakhoz képest.

A jelenlegi sorrend alapján Magyarország már csak a 92. a nemzetközi összesítésben, szemben a korábbi 89. hellyel.

Az RFS szerint Orbán Viktor növelte a hatalmát a koronavírus-járvány idején a magyar média felett,

ezáltal pedig a lengyel és a szlovén kormány számára is követendő modellt hozott létre. Ezzel kapcsolatban megjegyzik, hogy Orbánék olyan törvényeket hoztak a veszélyhelyzet idején, amelyek révén álhírgyártással fenyegethetők a különböző orgánumok.

Az elmúlt egy évben az Index-ügy és a Klubrádió frekvenciájának elvétele miatt tovább csökkent a média sokszínűsége. A jelentés legsúlyosabb megállapítása,

hogy már csupán Bulgária van hátrébb a médiaszabadságot vizsgáló sorrendben.

Mindez azt jelenti, hogy már Románia, Moldova, Albánia és Macedónia is előrébb helyezkedik el.

Az első helyeken a skandináv államok Norvégia, Finnország, Svédország és Dánia helyezkednek el. A lista utolsó helyein Eritrea, Észak-Korea, Türkmenisztán és a Magyarországra új egyetemi kampuszt telepítő Kína osztozik.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek