Szülői lázadás indult Orbán életveszélyes döntése ellen: Nem engedik iskolába a gyerekeket, amíg tombol a járvány

Állampolgári ellenállás verheti keresztbe a kormány terveit.

Mint ismert: Orbán Viktor egyszemélyben úgy döntött, hogy április 19-étől folytatódnia kell a jelenléti oktatásnak az iskolákban annak ellenére, hogy a tanárok épp csak az első vakcinájukat kapják meg néhány nappal az oktatás kezdete előtt (a védettség a második oltás utáni 2.-3. héten alakul ki),

a diákok pedig semmilyen védettséggel nem rendelkeznek,

az iskolában akadály nélkül keresztbe fertőzik egymást, és hazaviszik a rendkívül agresszíven terjedő brit vírust a családnak, ami miatt több ezer szülő és nagyszülő halhat meg.

A Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért most petíciót indított

„NEM ENGEDEM A GYEREKEM ÓVODÁBA, ISKOLÁBA ÁPRILIS 19-TŐL!”

címmel.

A kiáltványt cikkünk írásának ideján már majdnem kétezer szülő szignálta.

A kezdeményezők a petícióban azt írják:

❗A kormányzat április 19-én a köznevelési intézmények – óvodák és általános iskolák – újranyitását tervezi, amelyek március 8-a óta zárva vannak. A járványhelyzet súlyossága sajnos továbbra sem csökken. Az utóbbi napokban, hetekben is folyamatosan magas a covid-fertőzöttek, a kórházakban ápoltak és az elhunytak száma.

🏣Az óvodák és iskolák újranyitásával ez csak fokozódni látszik. A gyerekek – főként az óvodások – között az intézményeken belül kontrollálhatatlanul terjedhet a vírus, amely rájuk és rajtuk keresztül a még oltatlan szüleikre, nagyszüleikre is veszélyt jelent. A szakemberek szerint a gyerekek a vektorai, azaz közvetítői a járványnak. Aggódunk a gyerekeink, családtagjaink és saját egészségünkért, ezért az iskolák és óvodák zárva tartása a leghatékonyabb eszköz a járvány fékezésében.

👨‍👩‍👧‍👦Emiatt az április 19-ei nyitást elhamarkodottnak és veszélyesnek tartjuk! A túl korai nyitásnak beláthatatlan következményei lehetnek. Eddig is nagyon sok pedagógus esett áldozatul, és gyerekek maradtak árván vagy félárván. Sok nagyszülőt, rokont veszítettünk el.

💉 A pedagógusok közül április 19-éig ugyan sokan megkapják az (első adag) oltást, de a legtöbben nem szerzik meg a megfelelő védelmet a nyitás tervezett időpontjáig. A gyerekek pedig egyáltalán nem védettek, hiszen ők jelenleg nem olthatók. A szülőknek – fiatal korukból kifolyólag – még csak a töredéke rendelkezik az oltással megszerezhető védettséggel, így ők a gyerekeken keresztül ugyancsak veszélyeztetettek.

🟢 Tudjuk és látjuk, hogy mentálisan mindenkit megvisel a szociális izoláció és az egzisztenciális kiszolgáltatottság, mégis úgy érezzük, hogy most az élet védelme az első.

Emiatt kérjük a kormánytól:

🔴 Ne vezessenek be jelenléti oktatást április 19-étől!

🔴 Az óvodák maradjanak zárva!

🔴 Az általános iskolákban folytatódjon a tantermen kívüli digitális munkarend!

🔴 Támogassa a kényszerűen otthon maradó szülőket, akár 100%-os táppénzzel!

‼️A nyitáshoz szükséges – de nem elégséges! – feltétel a széleskörű, folyamatos tesztelés és kontaktkutatás. A nyitást abban az esetben tartjuk elfogadhatónak, ha a pozitív teszteredmények aránya 5% alá csökken. A nyitás időpontját a szakemberek megítélése alapján határozzák meg!

❌ Amennyiben a kormány mégis újranyitja az intézményeket április 19-től, arra kérjük a szülőket, hogy ne engedjék a gyerekeiket óvodába, iskolába!

📌 Ezzel kapcsolatban a legnagyobb aggodalmat a hiányzás igazolása jelentheti. A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 51. § (2) bekezdésének c) pontja azonban kimondja:
„a mulasztást igazoltnak kell tekinteni, ha a gyermek, a tanuló hatósági intézkedés vagy egyéb alapos indok miatt nem tudott kötelezettségének eleget tenni.”

📌 A jogszabály szerint tehát az intézményvezetőnek nincs mérlegelési lehetősége: az alapos indokot el kell fogadniuk. A gyermek és a szülő egészségének és akár életének veszélyeztetése pedig alapos indoknak kell, hogy minősüljön!

❤️ Csatlakozz az eseményhez, és hívd meg ismerőseidet is, mert csakis együtt sikerülhet! Vigyázzunk egymásra!

A petíciót >>ITT TUDOD<< aláírni.

Korábban Witthinghoff Tamás, Budaörs polgármestere tette nyilvánvalóvá, hogy amíg tombol a járvány, nem engedi iskolába a gyerekeit, erről itt írtunk.

 

Valódi Hírek