Kiderült: Van olyan budapesti iskola, ahol már biztosan nem nyitnak ki április 19-én

A szülők 60-70 százaléka nem engedi iskolába a gyermekét.

A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) általános iskolájának vezetősége döntött arról, hogy a kormány döntése ellenére április 19-e után is folytatják az online oktatást.

Az iskola tapasztalatai alapján ugyanis az

1-8. osztályos tanulók kb. 60-70 százalékát akkor sem engedik a szülők, ha az intézmény jövő hétfőn visszaáll a személyes oktatásra

– derült ki az RTL Híradóból.

Egy másik szülő pedig elmondta, az iskola vezetősége arról tájékoztatta a 7-8. osztályosokat, hogy rovarírtás miatt nem lesz kötelező iskolába menni április 19-e után.

A nevét nem vállaló szülő szerint az intézmény így talált kiskaput arra, hogy ne kelljen mind a nyolc évfolyamot egyszerre visszaengedni az iskolába.

A Híradónak ugyanakkor nyilatkozott olyan szülő is, aki arról beszélt, hogy hiába félti gyerekeit, nem tud otthon maradni velük, mert sok szülőhöz hasonlóan neki sincs több szabadsága, nem tud táppénzre menni, a nagyszülőket, családtagokat pedig a vírus miatt nem tudja bevonni a gyerekek felügyeletébe.

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/04/12/kiderult-alig-van-szulo-aki-biztonsagosnak-erzi-orbanek-tervet-hogy-aprilis-19-en-nyissanak-az-altalanos-iskolak

Valódi Hírek