Zacher Gábor szerint Orbán felelőtlenül ígérte, hogy mindenkit meggyógyítanak

Ilyet még ő maga sem ígér.

Orbán felelőtlenül ígérte, hogy mindenkit meggyógyítanak, aki elkapja a betegséget — mondta Zacher Gábor a Szabad Európa Szelfi című podcastjében, amelynek első részét szombaton publikálták.

Zacher elmondta, hogy még ő sem ígéri azt a lélegeztetőgépre került betegeknek, hogy biztosan meggyógyulnak. A toxikológus szerint Orbán

„számoljon el azzal a lassan 22 ezer halottal, aki Magyarországon belehalt ebbe a járványba.”

Az orvos arról is beszélt, hogy már nem is számolja, naponta hány embert kell lélegeztetőre tennie. Ilyenkor már sokszor a betegek is érzik, hogy gond van, hiszen a maszk sem elegendő a lélegeztetéshez: Zacher azt ugyan nem ígéri nekik, hogy meg fognak gyógyulni, de azt igen, hogy ennek érdekében mindent megtesz majd.

Elmondta, hogy mielőtt a betegeket intubálja, leginkább az utolsó mondataik maradnak meg neki, amikor azt kérdik, hogy ugye nem halnak majd meg, vagy hogy ugye megmentik majd őket.

„Van, akinek tényleg ez az utolsó mondata”

— tette hozzá Zacher. Azzal kapcsolatban, hogy valóban létezik-e olyan dilemma, hogy kit tegyenek az életmentő lélegeztetőre, elmondta: egy-két alkalommal előfordult már, hogy bizonyos kor fölött, ha nincsen szabad lélegeztetőgép, akkor dönteni kell, hogy ki az, akinek több esélye van.

A túlterheltséggel kapcsolatban elmondta, hogy ő maga is 380 órát dolgozott márciusban, az egészségügyi dolgozók fáradtak és túlterheltek, és nem tett jót az egészségügynek az új szolgálati jogviszony kényszerítése sem.

Azzal sem ért egyet, hogy a kórházi dolgozók nem nyilatkozhatnak, és a sajtót nem engedik be a kórházakba, mert így az emberek nem láthatják a valóságot.

Beszélt arról is, hogy valaha fideszes politikus volt, és az orvosira csak harmadjára vették fel.

 

Valódi Hírek