Nemcsák Károly kiafakadt: „Riasztó, hogy bizonyos emberek nem szeretnének együtt dolgozni jobboldali gondolkodású művészekkel az SZFE-n”

Szerinte nem pusztán diákzavargásról van szó.

Interjút adott Nemcsák Károly, a József Attila Színház vezetője az SZFE oldalán. A direktor a Vidnyánszky Attila által vezetett kuratóriumba kiszervezett egyetem felügyelőbizottságának a tagja.

Elmondta,

kuratóriumi tagként őrködik az egyetem törvényessége felett.

Kifejezte, hogy az egyetemmel kapcsolatban már 2019 előtt is sok olyan esemény történt, ami számára riasztó. Ehhez példaként egy 2019-es demonstrációt hoz fel.

Egy kilopott törvénytervezettre építettek egy demonstrációt, rossz nyilatkozatok is elhangzottak előtte, melyek szerint, ha egy jobb oldali ember pályázik igazgatói posztra, akkor nem biztos, hogy megbízatást kap” — fejezte ki elégedetlenségét az eseménnyel kapcsolatban.

Nemcsák elmondta, hogy az elmúlt hónapokban kialakult helyzetben „minden egy bizonyos folyamatnak a része„. Szerinte az elmúlt egy évben kiderült, hogy egy „jól felépített folyamatról” van szó, bár nem beszélt arról, pontosan mire gondol. Számára

világossá vált, hogy „bizonyos emberek” nem kívánnak együtt dolgozni jobboldali művészekkel, és ezt ő riasztónak találja.

Kifejezte, hogy a színházi szakma megosztott lett mindkét oldalról, és ezt szomorúnak találja. Arról is beszélt, hogy „az az ideológiai vonal„, amit az SZFE képviselt, frissítésre szorult. „Semmilyen oldalról nem lehet az a cél, hogy egyengondolkodású emberek legyenek, mindenféle színnek meg kell jelennie ezen a palettán is” — mondta.

(SZFE nyomán)

Valódi Hírek