Most érkezett: Exkluzív interjút adott Orbán Viktor a közmédiának, újabb 2-3 hétről beszélt

Úgy tudja, már csak egy kicsit kell kibírni.

A covid-halálozási rekord napján, szerdán este adott exkluzív interjút adott Orbán Viktor a közmédiának.

Mint ismert: keddről szerdára 24 óra alatt 302-en fulladtak meg covidban, ez ötpercenkénti halálozást jelent, soha nem volt még ennyi halottja a rosszul kezelt járványnak Magyarországon.

Orbán a közmédiának adott interjújában az oltásról, a nyitási tervről és a járványhelyzetről beszélt, újabb

két-három nehéz hetet

ígért.

Elsőként arról volt szó, hogy miért éppen 2,5 millió beoltott embernél húzták meg a határt, aminél elindulhat a nyitás. Orbán erre azt mondta, hogy a nyitás csalóka kifejezés, inkább újraindítás szót használná, mert újra kell majd indítani az országot.

„A 2,5 millió pedig egy erkölcsi törvény. Nem szabad addig újraindítani, amíg a leginkább veszélyben lévők nem kaptak oltást, ez a 65 év fölöttieket jelenti.”

A kérdésre, hogy nem lett volna-e okosabb egy rövid és kivételek nélküli zárás, Orbán azt felelte: amíg a fertőzések elszigeteltek voltak, addig a zárás segített, de szerinte most már a zárások és korlátozások csak lassítani tudják a fertőzést, megállítani nem.

„Tömeges a fertőzés, és ezt már bizony a zárások és a korlátozások csak lassítani tudják, megállítani már nem. Tavasszal elég volt korlátozásokat bevezetni, és azzal meg lehetett állítani a fertőzést, de ez nem olyan vírus. Itt most csak lassítani tudunk, ha korlátozunk.”

– fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy nincs-e rossz optikája annak, hogy ilyen járványhelyzetben a nyitási stratégiáról beszélnek, Orbán azt mondta, hogy szerinte fontos, hogy az emberek tudják, mire számíthatnak, el tudják tervezni az újraindítást, és a szülőknek is tudniuk kell, meddig kell otthon lenni a gyerekekkel.

Az ellentmondás, hogy sokan szigorításokat sürgetnek, míg mások nyitást, szerinte úgy oldható fel, hogy minél többet oltanak, és akkor fog közeledni ez a két álláspont.

Orbánék úgy számolnak, hogy a 2,5 millió beoltott húsvét után lehet meg, és akkor ahogy azt korábban is elmondták, a boltok is kinyithatnak szigorú szabályok mellett.

Szerdán minden korábbinál rosszabb napi halálozási statisztikákat közöltek, összesen 302-en haltak meg. Az interjúban megkérdezték Orbántól, hogy mikor billenhet el a halálozási statisztika. Azt mondta, hogy az jó, hogy vakcina, de egyébként

„csupa rossz hírt hall”,

és maga az oltás sem egy jó hír.

A kórházi kapacitásokkal kapcsolatban Orbán azt állította, hogy átcsoportosításokkal megoldható a helyzet és a technikai feltételek is adottak. Orbán úgy látja, hogy emberfeletti munka árán, de működni fognak a kórházak.

„Az orvosainkon, ápolóinkon nem fog múlni egyetlen emberélet sem, mert szívvel-lélekkel végzik munkájukat. Úgy látom, hogy nagy erőfeszítések árán, de lesz elég ember”

– állította.

Szóba került a tanárok helyzete is: mint ismert, a pedagógusokat április 10-ig fogják beoltani, áprilia 19-én pedig már nyitnak az iskolák, így a tanárok nem mennek megfelelő védettséggel vissza az iskolába, hiszen az a második oltás után két héttel alakul ki.

Erre Orbán rávágta, hogy amikor ő megkapta az oltást, visszament dolgozni. Szerinte kényelmesebb lenne megvárni a másodikat, erről is megy a vita, mikortól van meg a kellő biztonság. De szerinte az első oltás nagyon komoly védettséget ad, és megérti, ha mindenki szeretné megkapni mindkét oltást, de azt kérte, a pedagógusok legyenek figyelemmel a szülőkre is.

Végül arról beszélt a miniszterelnök, hogy tenni kell még néhány lépést, hogy visszakaphassuk a régi életünket, ami nem lesz megint egyből olyan, mint a járvány előtt. Sokadjára hangzott el az is, hogy már csak két-három nehéz hét van hátra.

„A győzelem kapujában állunk. Lesz még két-három nehéz hetünk és a bizonytalan hangok elhalkulnak.

A nyarunk pedig szép és vidám lesz, de most a szívünk azokkal van, akik elvesztették családtagjaikat, barátaikat. Most értük imádkozunk.

Közben készülünk arra, hogy visszakapjuk a derűs, boldog és reményteljes életünket. Ez most karnyújtásnyi távolságra van tőlünk”

– állította a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc máris reagált Orbán interjújára, ezt itt találod:

Gyurcsány máris reagált Orbán szerda esti interjújára: “Menjen pszichológushoz, ha nem bírja a terhelést!”

.

Valódi Hírek