Orbán: Mi, magyarok nemcsak úgy megszülettünk a világra, ha magyarnak születtél, küldetésed is van

Magasztos véleménycikket írt a V4-ekről.

Az idén harmincéves visegrádi együttműködés kapcsán jelent meg Orbán Viktor véleménycikk a Magyar Nemzetben szerda reggel.

A V4-ek betöltik hivatásukat című írását a miniszterelnök azzal indította, hogy Közép-Európának történelme során nemcsak szerepe, de hivatása is volt mindig, de „ezt a tényt a térség szovjet megszállása 1990-ig eltakarta a szemünk elől”.

„Beszűkítette a perspektívánkat és lekötötte az erőinket, hogy megszabaduljunk a kommunistáinktól, s a megszálló szuronyok eltűnése után oda juttassuk őket, ahová valók. Minél messzebbre a kormányzati hatalomtól, be a történelmi bűnök iskolai példatárába, gyermekeink és unokáink okulására, hová vezet, ha nemzeti eszmények és a keresztyén tanítások megszívlelése nélkül próbálja valaki felépíteni a jövőt” – írta Orbán.

Szerinte a kommunizmus megdöntése után „szívünk azt diktálta már 1991-ben”, hogy Magyarországnak össze kell fognia Lengyelországgal és Csehszlovákiával

„Tudtuk, évszázadok jönnek-mennek, de a közép-európai népek sorsközössége marad. S valóban, harminc év elteltével, NATO-tagként az Európai Unió legdinamikusabb térségeként tekinthetünk magunkra.

Erős növekedés, alacsony munkanélküliség, gyors digitális átalakulás, robusztus befektetések. Ezek vagyunk ma mi”.

A kormányfő szerint a magyar fölfogás úgy tartja, hogy Közép-Európa az a terület, amely „a németek és az oroszok földje között található”, a V4-országok pedig vitán fölül Közép-Európa magterületét alkotják.

Az unión belüli „nehéz viták” a migrációról, a demográfiai helyzetről, a családok szerepéről, a nemzeti kultúra és a multikulturalizmus pedig még inkább ráirányítják a figyelmet a térség „történelmi hivatására”.

„Mi, magyarok mindig is azt gondoltuk, hogy nemcsak úgy egyszerűen megszülettünk a világra. Ha magyarnak születtél, akkor küldetésed is van. Küldetésed túlmutat önmagadon, európai horizontú és jelentőségű”

– írta Orbán.

Szerinte Európa „titka és csábereje” abban a felfogásban rejlik: hogy „a sokaság egysége és sokaság az egységben”.

„Ez a drámai feszültség adja a szépségét, s ez a legbelső lényeg, ami a világban sehol máshol nem található. A közép-európaiak ezért szerelmesek Európába”.

A kormányfő úgy fogalmazott, a V4-országok európai uniós csatlakozása után „a régi klubtagok eleinte inkább kulturális és történelmi folklórnak értelmezték a fülüknek különösen csengő gondolatokat hazáról, keresztyénségről, családról, szuverenitásról”.

„Azt hiszem, úgy vélték, ez valami átmeneti jelenség, ami talán a később érkezésből fakad, és elmúlik majd, ahogy a bárányhimlő szokott” – írta.

Ugyanakkor – tette hozzá Orbán – a migránsválsággal aztán beütött a „krach, felnyíltak a szemek, kiélesedtek az árnyalatok, és fény derült az észjárások, a filozófiák, a társadalomszervezési elvek és személyes elkötelezettségek mély különbözőségére”.

„Mi, magyarok ekkor értettük meg, hogy a keresztyénség utáni, a nemzetek utáni korszakról szóló beszédek és írások nem hangzatos zsurnalizmusok, hanem valós politikai szándékok, sőt maga a kész európai program, a jövő, ahogy azt a nyugatiak elképzelik, sőt már építik is”

fejtette ki Orbán Viktor.

„Megértettük, hogy miközben mi a kommunizmus alatt Európa szovjetizált területén keresztény és szuverenitásra épülő létforma után vágyakoztunk, addig az Európa amerikanizált felén élők újradefiniálták Európa lényegét, s következetesen dolgoztak programjuk végrehajtásán” – tette hozzá.

Szerinte az új európai küldetés a „határnélküliség, a tetszés szerint variálható nemi szerepek és családmodellek”. És ezt nemcsak az Európai Unió minden országában, hanem „magunkfajta vonakodókéban” is általánossá akarják tenni.

Ebben a helyzetben a miniszterelnök megfogalmazása szerint a magyarok világos hivatása:

„Bevinni a közös európai értéktárba a meg nem alkuvó antikommunista hagyományt, a nemzetiszocializmus bűnei és tanulságai mellé odatenni a nemzetközi szocializmus bűneit és tanulságait.

Felmutatni a keresztény társadalmi tanításokra épülő politikai és társadalmi rend szépségét és versenyképességét. (…) Fenntartani a biztonságos belső európai területeken élő népek figyelmét a külső veszélyek iránt”.

Szerinte ugyanis a „megjelenő migránstömegek” valójában „az európai élet után vágyakozó népvándorlási hullámok, amelyekkel szemben elődeink mindig teljes odaadással védekeztek”.

És, aki nem védekezik ellenük, az megadja magát, ennek pedig „teljes civilizációs átváltozás lesz a következménye”.

Orbán Viktor írását azzal zárta, hogy jóllehet a V4-ek filozófiája különbözik egyes kérdésekben, „de az is bizonyos, hogy nemzeteink átérzik felelősségük súlyát, amelyet Európa jövőjéért viselnek. Megvédeni a külső támadásokkal szemben és megvédeni a belső birodalomépítési törekvésektől, fenntartani hazáink és nemzeteink önállóságát”.

(Magyar Nemzet nyomán)

Valódi Hírek