Fityiszt mutatott a paloznaki polgármester: Tilos építkezni a balatoni településen

Hoppon maradnak a NER oligarchái.

Paloznak teljes területén tilos új telket alakítani, építményt létesíteni, átalakítani,

elbontani vagy más, hatósági engedély nélküli módosítást végrehajtani. A tilalom akár három éven keresztül is fennmaradhat, hatálya alól csak a már folyamatban lévő beruházások képeznek kivételt.

A döntést a település polgármestere egyedül, a veszélyhelyzeti rendkívüli jogosultságával élve hozta. A polgármester, Czeglédy Ákos elmondta, hogy már régóta készültek erre a döntésre az egyre nagyobb méreteket öltő beépítési láz miatt, és most jött létre az a jogi háttér, amely a döntést lehetővé tette.

A településvezető szemléltetésként elmondta, hogy míg korábban a házától 200 méterre mindössze nyolc év alatt egy építkezés volt, most már egy év alatt zajlik nyolc. Czeglédy elmondta, hogy

manapság „boldog-boldogtalan épít„, anélkül, hogy az építkezések nyomán bekövetkező következményekkel számolna.

Mi nagyon szívesen fogadunk mindenkit, de azt szeretnénk, hogy Paloznakon azok építkezzenek, akik itt akarnak letelepedni, lakni. Megértjük azt is, ha valaki nem tud állandóra ideköltözni, de akkor nyaralót is csak akkor építsen, ha minden szabad hétvégéjét Paloznakon szeretné eltölteni”– fejezte ki a polgármester.

Azt is elmondta, hogy a nagyszabású építkezések miatt beköltözők igényeit a fejlesztések ellenére sem bírja kiszolgálni a pár száz fős kistelepülés infrastruktúrája. Czeglédy ismertette, hogy a jelenlegi rendelkezést a törvény elvei szerint három évre lehetett elrendelni, annak lejártával pedig kötelező a döntést felülvizsgálni.

A polgármester célja, hogy települése megőrizze falusias jellegét. „Nem szeretnénk, ha a község valami kertvárosias területté alakulna” — jelentette ki a falu első embere.

Szeretnék a szőlőterületek védelmét is megerősíteni, valamint a törvény adta kiskapukat bezárni. A polgármester sejtelmesen elmondta, hogy

vannak olyanok, akik rendszeresen megpróbálják kicselezni a szabályokat.

Czeglédy Ákos közölte, hogy amennyiben valaki bejelentés nélkül, a szabályokat megszegve kezd építkezni, egymillió forintos bírságot is kaphat. Az építési hatóság és a kormányhivatal a büntetés mellett akár a bontást is elrendelheti.

(infostart.hu nyomán)

Valódi Hírek