Müller Cecília úgy tudja, a brit mutáns okozza a fertőzésszámok növekedését

Harmadik hullám?

Nő a napi új koronavírus-fertőzöttek száma, a növekedést feltehetően a vírus brit mutációjának magyarországi terjedése okozza – mondta az országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának.

Müller Cecília azt állította: Magyarországon eddig 69 esetben azonosították a brit mutánst, és jelenleg is 35 gyanús esetet vizsgálnak.

A brit mutáns megbetegítőképessége és terjedési sebessége nagyobb: míg a tavaly megjelent koronavírussal fertőzöttek két-három embernek adják át a betegséget, a brit mutánssal fertőzöttek négynek – mondta, hozzátéve: emiatt elképzelhető, hogy ismét gyorsabban terjed majd a vírus.

Az országos tisztifőorvos szerint a járványból a védőoltás a kivezető út, a védelmi intézkedéseket csak akkor lehet feloldani, ha elegendő mennyiségű oltóanyag lesz elérhető, és azzal elég embert oltanak be.

A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, hatékonyak, és a brit vírusmutáns ellen is védelmet nyújtanak – állította.

Müller elhallgatta azt, hogy az Orbánék által erőltetett kínai és az orosz vakcina nem kapta meg az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét.

Magyarországon az oltóanyagot csak azok a célcsoportok kapják meg, amelyeket az adott vakcina vonatkozásában már vizsgáltak – ígérte Müller Cecília.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek