Felháborító: Privát adataink kerülhetnek illetéktelen kezekbe a KRÉTA alkalmazásban

Egy hiba miatt hozzáférhetünk más emberek bizalmas információhoz a KRÉTA applikációban.

A Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert, vagyis a KRÉTA-t először még 2016 nyarán vezették be a Klebelsberg Központ által fenntartott intézményekben. A 2017/2018-es tanévben vált kötelezővé minden állami fenntartású magyar iskolában.

A rendszer mobiltelefonokra és táblagépekre kifejlesztett verziója jelenleg 2,5 csillagos értékeléssel rendelkezik a Google Play áruházban, a leginkább lesújtó vélemények szerint katasztrófa a korábbi digitális naplókhoz képest.

Rengetegen számolnak be problémákról, még így, 2021. elején is.

„Az átlagszámítás probléma ismét jelenzkezett. Nem rossz, így félévkor.” – írja egy felhasználó a KRÉTA Szülőknek áruházi oldalán.

„Kérem oldják meg a bejelentkezési anomáliák felszámolásával, hogy legalább egy ellenőrző füzet használhatósági szintjét ellássa!” – kéri egy másik ugyanitt.

A legmegdöbbentőbb vélemény egy édesanyától érkezett, aki a következőre panaszkodik:

„Kaptam Önöktől egy ismeretlen gyereket! A mai napon kicserélődött a szülői Krétában és a diákok Krétájában is a gyerekem egy ismeretlen gyerekre. Látom az összes adatát a profiljában és BIZALMAS ADATOKAT is! E-ügyintézést tudnék indítani, pedig közöm sincs hozzá! Ez minimum aggályos adatvédelmi okokból IS! Nagyon remélem, hogy az én gyerekem adatait (beleértve a bankszámlaszámát is) jelenleg nem mások nézegetik! Ez egy nagyon komoly adatvédelmi incidens! (Újratelepítés nem segített, még mindig a kisfiút látom a lányom helyett!)”

Ha a KRÉTA applikációjában tényleg elérhetővé válnak mások gyerekeinek adatai – köztük akár a bankszámlaszám, vagy egyéb bizalmas információk – azzal az adatkezelési szabályzat megsértésének gyanúja merülhet fel.

Valódi Hírek