A covidosztály vezető ápolójának üzenete: Nem tudjuk, hogyan fogunk meghalni, de így senki nem szeretne

A koronavírusos betegek gyakorlatilag megfulladnak.

„Fizikailag és lelkileg is megterhelő súlyos állapotban levő covidos betegekkel foglalkozni” – mesélte Papné Huszár Erika, a Szent László és Szent István kórház Covidrészlegének vezető ápolója a Blikknek.

„A második hullámban sokkal több betegünk volt, mint az elsőben. Nagyobb volt sokkal a megterhelés, a kórház saját létszámából nem is tudta ezt fedezni” – mondta Pappné, aki ő maga is többnyire 12 órás műszakokban dolgozott.

Hozzátette, a túlterhelés enyhítésére átvezényeltek munkája nagyon sokat segített nekik, akikre különösen nehéz feladat hárult, hiszen semmiféle intenzíves tapasztalattal nem rendelkeztek.

Az igazán súlyos koronavírusos betegen már a lélegeztetőgép sem tud segíteni, magyarázza a vezető ápoló, ők

gyakorlatilag megfulladnak, bár ez nagyon kemény szó.”

„Nem tudjuk, hogyan fogunk meghalni, de így senki nem szeretne” – teszi hozzá.

Szerinte, ha a laikus emberek látnák azt, hogy ezek a betegek hogyan halnak meg, teljesen másképp viszonyulnának a dolgokhoz.

Saját bevallása szerint ősszel még ő sem tervezte, hogy beoltatja magát, hiszen semmilyen információja nem volt a vakcinákról.

Karácsonykor azonban, elnézve a családját, úgy döntött, mégis kéri az oltást, úgy érzi, tartozik nekik ennyivel hiszen nap mint nap covidos betegekkel dolgozik.

„A kollégáimat is motiválja az oltásra, hogy nem így kell meghalni” – mondta.

„Azzal, hogy nekünk milyen lelki problémáink vannak, nincs időnk foglalkozni” – teszi hozzá. A covidosztályról kikerült betegek támogatása és pozitív visszajelzései sok erőt adnak nekik, hálájuk azt jelzi, „van értelme a munkánknak, még akkor is, ha elég sok beteget el is vesztünk” – mondta.

A teljes interjút ITT megnézheted.

(blikk.hu nyomán)

Valódi Hírek