Ezekre a kormányközeli zenészekre hullott az NKA pénzesője

A zsűrit az összeférhetetlenség sem zavarta.

Megjelent az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján a lista azokról a könnyűzenei előadókról és szerzőkről, akik a Könnyűzene Kollégium döntése alapján támogatást kaptak új alkotásokhoz és projektekhez.

Maximum 2 millió forintra lehetett pályázni, azt pedig, hogy ki kap pénzt és mennyit, a kollégium tagjai bírálták el.

„A *-gal jelzett pályázatok esetében egyes kollégiumi tagok érdekeltsége miatt – az összeférhetetlenséget kiküszöbölendő -, a támogatás odaítélése minősített többséggel történt.” — írják az NKA honlapján, a támogatást elnyert előadók listája szerint azonban nem különösebben érdekelte a kollégiumot az összeférhetetlenség.

A Telex utánanézett, hogy a zsűri egyik tagja, Zsoldos Béla pártoló tagja a StudioArt egyesületnek, ami négy pályázaton is nyert, összesen 2,88 millió forintot:

  • Szulák Andrea két koncertjére,
  • Vastag Tamás Sinatra-estjére,
  • és a Studio11 Eveningas nevű klubkoncertsorozatra.

Ezen kívül Tuboly László kapott egymilliót egy Sugarloaf-koncertre, a Tűzkerék Alapítványnak szintén egymilliót ítéltek meg egy Ismerős Arcok-koncertre, illetve a GrundRecords kiadó kapott 950 ezret az Éberálom című dupla album kiadására. A zsűri egy másik tagja, Tóth Szabolcs egyébként tagja a Sugarloaf zenekarnak is.

Az Ismerős Arcok a NER egyik kedvenc zenekara, Kásler Miklós 2020 szeptemberében 20 millió forintot adott nekik saját hatáskörben videoklipekre, illetve a Máté Péter-díjat is megkapták, amely az illetményalap háromszorosa, ahhoz nyugdíj-hozzájárulással is jár, illetve ezután a díjazottat kiváló vagy érdemes művész díjra is fel lehet terjeszteni.

Az Ismerős Arcok most 2 millió forintot nyert két külön pályázatra, bár a pénzt nem a zenekar kapja, hanem egyik esetben egy esztergomi koncertszervező, a másik esetben pedig a GrundRecords nevű kiadó. Utóbbi honlapján az Ismerős Arcok a kiemelt zenekarok között szerepel, és a kiadó csak ezen a pályázaton összesen hétszer nyert pénzt, többek közt egy Pokolgép- és két Omega-album újrakiadására, illetve egy P.Mobil-albumra is.

Az összeférhetetlenség más esetekben sem zavarta a zsűrit: a pályázatokat elbírálók közül nem jelölték összeférhetetlenséggel például a „Solaris együttes Colossus munkacímmel tervezett új zeneanyagának hangfelvételeire” adott 1 millió forintot, pedig Kisszabó Gábor zsűritag 1995 óta a zenekar basszusgitárosa.

Persze Nagy Feró sem maradt ki a támogatottak köréből: a Beatrice 1 millió forintot kapott koncertre, és további 800 ezret lemezmegjelenésre.

 

Valódi Hírek