Gy. Németh Erzsébet utánajárt: Gyalázatosan szervezik a kormányhivatalok az oltást az idősotthonokban

Meglett az eredménye a kapkodásnak.

Csak szerdán dél körül jelezték telefonon a Pesti úti idősotthonnak, hogy másnap az intézményben is megkezdődik a koronavírus elleni vakcinák beadása. — mondta a 24.hu-nak Gy. Németh Erzsébet.

A Demokratikus Koalíció polgármester-helyettese csütörtök reggel tett látogatást a Pesti úti idősotthonban tájékozódás céljából.

A vakcinákat Sára Botond kormánymegbízott személyesen vitte el az otthonba, ahol kicsivel 10 után meg is kezdték az oltást. A kormány szerdán közölte, hogy csütörtökön megkezdődik az oltás a négy legnagyobb idősotthonban.

A Koronavírus Sajtóközpont közleménye szerint ezekből 447 dolgozó és 779 gondozott, összesen tehát 1226 ember jelentkezett az oltásra. A négy intézményben hozzávetőleg 2555-en laknak és dolgoznak, tehát az oltási hajlandóság 50 százalék alatti. Az 1793 lakóból pedig csupán 779-en kérik az oltást, ez 43 százalék.

Ez szúrt szemet Gy. Németh Erzsébetnek, és ezért látogatott el a Pesti úti otthonba.

Szerinte azért ilyen alacsony az oltási hajlandóság, mert a fővárosi kormányhivatal az utolsó pillanatban jelezte az otthon felé az oltás megkezdésének tényét, ezért aztán

sem felkészülni, sem a vonakodó lakókat meggyőzni nem volt idejük az otthonban.

Sok lakó ráadásul gyámság alatt áll, így ők maguk nem is dönthetnek arról, hogy szeretnének-e oltatni vagy sem.

Gy. Németh Erzsébet elmondta, hogy a Semmelweis Egyetemről érkezett oltócsapatok profin végzik a munkájukat, a hibát a kormányhivatal követte el a kései tájékoztatással.

„Egyrészt nagyon szűk határidőt szabtak, másrészt nincs rendes oltási kampány. Az emberek azt látják, hogy a kormány pánikol, összevissza beszél a vakcinákról, és ezt tükrözi az emberek félelme is az oltástól.” — fejtette ki a polgármester-helyettes.

Hozzátette, hogy pont annyi vakcinát szállítottak a helyszínre, ahányan előzőleg igényelték, így aki esetleg meggondolná magát időközben, annak már nem jut.

(24.hu nyomán)

 

Valódi Hírek