Vélemény.
Orbán Viktor leasszonyságozta Karikó Katalin biokémikus kutatót, a mainzi BioNTech cég alelnökét, akinek Drew Weissmannal együtt kidolgozott szabadalma alapján elkészülhetett 2020-ban a koronavírus elleni vakcina. Eddig a hír.
Ez az asszonyságozás egyszerre szól kevesebbről és többről is, mint amit első hallásra gondoltunk, gondolunk róla.
Kevesebbről azért, mert azt még Orbánról sem feltételezem, hogy ebben a megfogalmazásban, ebben a kontextusban lett volna tudatos lenézés.
Többről pedig azért, mert roppant önleleplező, és éppen a rossz szándék hiánya teszi azzá. Nem akart a miniszterelnök senkit megalázni ezzel, csak hát ő ilyen, és ezt nem lemondó legyintéssel, hanem mély elkeseredéssel írom.
Ez a gondolkodásmód olyan mélyen ivódott belé, hogy még a budapesti egyetem, az Oxfordban Soros György pénzén eltöltött egy év, vagy a rendszerváltás környéki liberális-értelmiségi közeg sem tudta kinevelni belőle.
Az „asszonyság” szó ebben a szövegkörnyezetben ugyanazoknak a hátbaveregetős, kolbászszagú, horkantva röhögős pszeudopoénoknak illeszkedik a sorába, amelyek közt ott van a pálinka mint alapvető élelmiszer, vagy a rendőr-főkapitányságon megeresztett suta rendőrvicc is.
Az a típusú duma, amivel külvárosi kiskocsmák viaszosvászon terítővel letakart, keverttől ragacsos asztalainál lehet találkozni.
Mindenki ismeri azt a kellemetlen nagybácsit, aki a családi ebéden már az előételnél spicces. Göcsörtös, vörhenyes orrát vakarászva azon gondolkodik, hogy az oldalasból vagy a pörköltből vegyen-e előbb, ha pedig utóbbit választja, garantáltan kanállal lát neki.
Ő az, aki megkérdi az alig serdülő kislányt, hogy van-e már fiúja, ő mondja a szellemtelen tósztot, az ő tányérja mellett lesz zsírpecsétes az abrosz, és ő szórakoztatja az asztaltársaságot a disznótoros helyes elkészítésének rejtelmeivel és szőke nős viccekkel felváltva.
Ő az, aki mindent tud a magyar fociról, megfejti, hogy Winston Churchill hol rontotta el, de megalapozott véleménye van arról is, mit kéne csinálni a visontai hőerőművel, hogy újra nyereséges legyen.
Az is ő, aki, ha Orbán asszonyságozása felmerül témaként, nem érti, hogy mi ezzel a baj, hát nincsen ebben semmi sértő, miért, hazudott? Nem hazudott. Kisújszállási a hölgy? Kisújszállási. Nőnemű? Nőnemű. Mi itt a gond? Na igyunk még egyet, Pistám, isten-isten, szét kell csapatni a sztrapacskát. Jó gyerek ez a Viktor, de lefogadom, hogy ezt a pálinkát még ő se bírná.
A spicces nagybácsitól persze kénytelen-kelletlen elviseljük mindezt, mert megszoktuk, meg azt a pár órát ki lehet bírni, és a serdülő kiskamasznak is csak akkor fizetünk pszichológust, ha a fiúját firtató megjegyzések mellé még meg is fogdosta az öreg.
De ha ezt a bennfenteskedő, összeröhögős, pertuivós kocsmai beszédmódot egy ország miniszterelnöke — és kormányának szinte minden férfitagja — produkálja, akkor, ha meg nem is lepődünk, mindenesetre megkeseredik a szánkban a maradék karácsonyi bejgli.
Példaként említett nagybácsink hiába is vesz magára vasalt inget, ha kikandikál belőle a szőrös köldöke. Ahogy ő, úgy Orbán sem törődik azzal, hogy szavai alól mi kandikál ki: a földesúr jogosultságérzete, saját bölcsességének és szellemességének kétségbe vonhatatlan bizonyossága.
A földesúré, aki a maga módján büszke ugyan a díjnyertes lovára, amíg az megnyer neki néhány futamot, de gond nélkül és azonnal főbe lövi, ha lesérül. Ez az ő szemszöge.
Az a szemszög pedig, ami az esettel kapcsolatos felháborodott posztokat eredményezte, Karikó professzor sikerét nem Orbánnak, sőt, még csak nem is a magyar népnek tulajdonítja.
Ez a siker, ez az eredmény egyes-egyedül az övé, és azoké a munkatársaié, akik szabadalma létrejöttéhez ilyen vagy olyan módon hozzájárultak. Ezt pedig nem lehet tőle elvenni, pláne nem egy leereszkedő, arcpaskolgatós asszonyságozással.
A szerző újságíró, a Nyugati Fény főmunkatársa
