Fideszes városvezetők is durván kiakadtak az iparűzési adó lefelezése miatt

Ellenzékieken állna bosszút a kormány, de a fideszes önkormányzatok is isszák a levét.

Országosan nagyjából 150 milliárd forintot tesz ki a kormány döntése következtében elengedett kis- és középvállalkozások (kkv) által fizetett iparűzési adó, ennek 70 százaléka pedig a nagyvárosok költségvetéséből hiányzik majd – mondta a Népszavának Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke, Tab fideszes polgármestere.

A polgármesterek többsége szerint a döntés veszélyezteti a városok működését,

a megszorítások biztosan életszínvonal-csökkenéssel járnának.

A települések ugyanis részben ebből a bevételből támogatták a területükön működő bölcsődéket, óvodákat, de ebből jutott a szemétszállításra, a világításra, a parkok ápolására, kultúrára és a különböző helyi bérpótlékokra, rendőri jelenlétre is.

Schmidt Jenő szerint a döntés azokat a városokat érinti a legérzékenyebben, ahol nem működnek nagy cégek. Ilyen többek közt Eger, Kaposvár, Szekszárd vagy Pécs.

A kormánypárti vezetésű Győrben, Székesfehérváron, Debrecenben vagy Nyíregyházán viszont teljesen mások az arányok, ezeken a településeken több nagyvállalat is működik.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere azt mondta a lapnak: „Majd csak a jogszabályban megjelenő részletszabályok pontos ismerete után lehet kiszámolni, hogy ez a mostani döntés mekkora bevételkiesést jelent az önkormányzatnak, azaz mekkora adókedvezményt a fehérvári vállalkozásoknak.”

Az iparűzési adó lefelezésének még a kormánypárti polgármesterek közül sem örül mindenki: „Az egy dolog, hogy fejlesztés egyáltalán nem lesz jövőre, de ez a lépés ellehetetleníti a működésünket is” — nyilatkozta a lapnak egy neve elhallgatását kérő fideszes polgármester.

A döbbenetből még ők sem tértek magukhoz, az viszont

már most látható, hogy mekkora életszínvonal-romlással jár majd az intézkedés.

„Eddig ingyenes volt a bölcsődei ellátás, mostantól fizetni kell érte. Önkormányzati büdzséből egészítettük ki a nálunk dolgozó egészségügyiek bérét, várhatóan ezt is el kell majd vennünk, vagyis ennek hiányában sokan felmondhatnak majd, ami akár intézménybezáráshoz is vezethet.” — mondta, hozzátéve, hogy a rendőrök túlórapótlékát és a közterületi fűnyírást is ebből a bevételből fedezték — eddig.

Veres Pál, Miskolc polgármestere szerint alapvető ellátások kerülnek így veszélybe 2021-től. Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere is el van keseredve:

„Ha cinikus akarnék lenni, akkor megköszönném a kormánynak, hogy megkönnyítik a 2021-es költségvetésünk összeállítását, hiszen kihúzhatunk belőle minden önként vállalt feladatot” — mondta.

Abban jórészt egyetértenek az ellenzéki polgármesterek, hogy politikai bosszúról van szó.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek