Az RTL Klub az utolsó percben mondta meg a színészeknek, hogy befejezik a Barátok köztöt

Pedig már hónapok óta szenvedtek a nézettség miatt.

Hétfőn jelentette be az RTL Klub, hogy 22 év után véget ér a hétköznap esténként futó Barátok közt című sorozata. A Blikk azt írja, a produkcióban részt vevő színészeket sokkolta a hír, a csatorna vezetése ugyanis velük is hétfő reggel közölte azt, hogy 2021 nyarán befejezik a szériát.

A hírt Kolosi Péter, a csatorna igazgatója is megerősítette a Sorozatwikinek. Kolosi elmondta, a Barátok köztöt elsősorban azért fejezik be, mert a sorozat nézettsége az utóbbi hónapokban már azt a minimumot sem érte el, “hogy főműsoridőben tudjuk adni és a saját sávjában ez legyen a legnézettebb műsor. Rengeteg kísérletet tettünk arra, hogy erre a szintre ne tudjon eljutni a sorozat, de ez sajnos nem sikerült.”

A csatornaigazgató elmondása szerint a bajok akkor kezdődtek, amikor öt évvel ezelőtt Kalamár Tamás, alapító producer távozott a készítők közül, ezt követően a sorozat olyan kreatív útvesztőbe került, ami teljesen eltérítette az eredeti gondolattól, ezért már csak idő kérdése volt, hogy mikor fog minimális alá csökkenni a nézettség.

Kalamár az elmúlt egy évben a háttérből próbált segíteni a készítőknek, ám már ő sem tudta megállítani a lejtőn a sorozatot. Kolosi szerint emiatt a nyár második felétől lett világos számukra, hogy a sorozatot már nem tudják visszahozni, így azon kezdtek el gondolkodni, hogyan tudják méltó módon lezárni a történetet.

A sorozatban Vili bácsit alakító Várkonyi András a Blikknek elmondta, „a feszültségből, a március óta megélt helyzetből érezni lehetett, hogy efelé haladunk… Mégis azt gondolom, sok új produkció készül, és mivel a lányaink szépek, a fiúk jóképűek, lesznek lehetőségeik“.

Tihanyi-Tóth Csaba, a sorozat Novák Lacija pedig arról beszélt, hogy a nézők megszakítás nélkül őt láthatták a legtöbb részben, hiszen – mint mondta – “soha nem voltam szabadságon, még szülésin sem, és a történet szerint sem utaztam el soha“.

(Blikk/Sorozatwiki nyomán)

(Kiemelt kép: RTL klub)