Hiába ígérte meg Kásler, még nem kapták meg a félmilliós támogatást a tanárok

Csúsznak a kifizetések.

Egyelőre nem kapta meg azt a bruttó

500 ezer forintos

támogatást, amelyet Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter még augusztusban ígért meg 10 500 hátrányos helyzetű településen dolgozó pedagógusnak és pedagógiai munkát segítő szakembernek – írja a Népszava.

Kásler augusztusban azt mondta, a kb. 400 településen dolgozó oktató a koronavírus-járvány miatt tavasszal elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarend során végzett többletfeladatokért kapja az egyszeri, félmilliós juttatást.

Az érintettek úgy tudták, ezt legkésőbb novemberig kapják meg, ám a Népszava értesülései szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) arról tájékoztatta őket, hogy

még várniuk kell.

A lap megkeresésére az EMMI azt közölte: az érintettek várhatóan két részletben decemberben és februárban kapják meg a kifizetéseket. A minisztérium szerint összesen 10 ezer pedagógus jelentkezett az önkéntes részvételű projektre.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) korábban üdvözölte a kormány kezdeményezését, hozzátéve, a támogatás ugyanakkor megosztó is lehet, hiszen nem mindenki részesül belőle. A PSZ ezért azt kérte a kormánytól, hogy minden olyan tanárnak, aki a járvány időszaka alatt digitálisan oktatott, adjanak egyszeri, legalább 100 ezer forintos juttatást, ezzel elősegítve az otthonról végzett munkát.

(Népszava nyomán)

 

Valódi Hírek