Vidnyánszky Attila: Az október 23-i tüntetés a baloldali pártok kampánynyitó gyűlése volt

Szerinte az SZFE diákjait baloldali mozgalmárok képezték ki az egyetemfoglalásra.

Egy órán keresztül foglalkozott a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyével az Európai Parlament Oktatási és Kulturális Bizottsága.

A keddi ülésen többek közt felszólalt Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó kuratórium elnöke, akit technikai probléma miatt csak késve tudtak kapcsolni az online közvetítésbe. „Ez kicsit metaforája annak is, hogy nem sikerül kommunikációt kialakítanunk az egyetem vezetőivel, illetve diákságával” – kezdte felszólalását Vidnyánszky.

Majd azzal folytatta, hogy a „magyar színházi élet csodálatosan gazdag, mindenféle gondolati stílus jelen van”, ezért ez lenne az elvárt a színművészeti egyetemtől is.

Vidnyánszky szerint a vita most 30-40 éves kérdésekről folyik, a szakma egy része ugyanis szerinte évtizedek óta folyamatosan jelzi azt, hogy „nincs jól, hogy ennyire bezár ez az intézmény”, és nem szolgálja ki szakemberekkel többek közt a filmgyártást sem.

Amúgy az egyetemnek problémája volt mindig is a fenntartóval való kommunikáció, ennek eredménye az a borzalmas infrastrukturális állapot, amiben méltatlanul működik jelen pillanatban is” – mondta Vidnyánszky, hozzátéve, fontos kiemelni azt, hogy úgy szeretnének nyitni, színesebbé és gazdagabbá tenni az egyetemet, hogy

„ami megvan, hadd maradjék továbbra is”.

Az SZFE október 23-i tüntetésével kapcsolatban a kuratóriumi elnök úgy vélekedett, „nem azért voltak 15 ezren, ha voltak annyian, mert szolidaritást vállaltak a diákokkal, hanem mert a

baloldali politikai pártok kampánynyitó politikai gyűlést tartottak”.

Hozzátette, reméli a diákság is hamarosan rájön arra, „mennyire eszközként van használva”. Vidnyánszky szerint ugyanis az SZFE hallgatói már augusztus elején „kiképzést” kaptak az „ismert baloldali mozgalmároktól” arra vonatkozóan, hogyan foglalják el az egyetemet.

Minden egyes történés, ami az egyetemen van, a baloldali pártok szervezésében és politikai irányításában történik és valósul meg” – jelentette ki Vidnyánszky Attila, aki szerint ennek ellenére muszáj lenne párbeszédet kialakítaniuk a hallgatókkal.

Második felszólalásában az elnök ismét elmondta, nyitottak a tárgyalásra és az együttműködésre, ehhez azonban az kellene, hogy beengedjék az egyetemre a nemrég kinevezett Szarka Gábor kancellárt.

„Aggasztóak azok a hírek, amik onnan jönnek ki” – mondta Vidnyánszky, aki megmutatott néhány képet is, amik szerinte az egyetem épületében jelenleg uralkodó „anarchiát” bizonyítják. Ez, mint mondta, „higiéniai és tűzoltósági szempontból is tarthatatlan„.

Az ülésen Vidnyánszky Attila mellett többek közt felszólalt Upor László, az átalakítás miatt lemondott rektor is, aki elmondta, tiltakozásuk soha nem a politikán alapult, az mindig is az autonómiáról szólt.

„Itt arról van szó, hogy az önrendelkezéstől fosztanak meg bennünket” – mondta Upor, aki szerint az egyetem új vezetősége az úgynevezett tárgyalások során sem hallgatta meg a kéréseiket, és jelenleg is mindössze közleményeken keresztül kommunikál velük.

A Hallgatói Önkormányzat alelönke, Milovits Hanna felszólalásában arról beszélt, az átalakítás, amely vélekedése szerint „nagyon méltatlan volt, mert nem tárgyaltak senkivel sem az előző vezetőségből, sem a diákokkal”, csak látszólag jelent eltávolodást az államtól, valójában még szorosabb ellenőrzés alá vonja az egyetem működését.

„Az újonnan felállt alapítványi vezetőségben nem vehetünk részt. Semmilyen beleszólásunk nincs az egyetem működésébe. Jövőnkről és a munkatársak jövőjéről kizárólag a kormány által létrehozott alapítványi testület dönt. Ezért foglaltuk el az épületet” – jelentette ki Milovits.

Hozzátette, nyugalmi keretek között szeretnék folytatni a tanulást, a blokádot viszont kénytelenek fenntartani addig, amíg az egyetem autonómiáját nem érzik garantáltnak. A minisztériummal viszont csak abban az esetben hajlandók tárgyalni, ha egyenlő félként kezelik őket.

Az EP ülését teljes egészében ide kattintva lehet visszanézni, az SZFE ügye 10:07-től kezdődik.

(444.hu/ Európai Parlament nyomán)

(Kiemelt kép: Európai Parlament Oktatási és Kulturális Bizottságának ülése)

Valódi Hírek