Lázár János: Éjjel-nappal azt duruzsolták Orbán fülébe, hogy át akarom venni a helyét

Pedig ő egy áldott jó ember.

Hosszas hallgatás után az általa kiadott, Nincs több pezsgő című kötet megjelenésének apropóján adott mélyinterjút Lázár János egykori kancelláriaminiszter a Válasz Online-nak.

Az ország egykori harmadik legbefolyásosabb személye interjúját azzal kezdte, Orbán Viktor miniszterelnök 2018 óta nem aludt és nem is járt nála. Habár korábban mindkettőre volt már példa.

Elmondása szerint Orbán nem gondolta veszélyesebbnek másoknál, éppen ellenkezőleg, a szoros viszonyuk miatt jelölt ki számára nehezített akadálypályát, hiszen azokat, akikhez „van valamiféle kötődése, nehezebb pályára teszi”.

Lázár beszélt a Simicska Lajoshoz fűződő kapcsolatáról is, cáfolva azt, hogy a Fidesz egykori legfőbb szövetségese és kedvezményezettje segítette volna őt pénzügyileg abban, hogy a párt élére álljon.

A párton belüli versenytársak kiváló kamarillapolitikájának eredménye ez a pletyka. Meghatározó fideszes politikusok is elhitték, hogy én Simicskával és Spéderrel szövetkezve a párt átvételére készülök.

Reggeltől estig ezt duruzsolták Orbán Viktor fülébe

– jelentette ki az egykori kormánybiztos.

Elmondta, sem Spédertől, sem Simicskától, sem más politikustól nem kapott pénzt arra, hogy „felépítse magát”. A barátait ugyanis állítása szerint nem a „politikai tőzsde aktuális árfolyama” szerint váltogatja.

Amikor 2006-ban Áder Jánost támadták meg a Magyar Nemzetben, én letettem a névjegyemet mellette. Amikor Simicskát pocskondiázták, én akkor sem tagadtam meg. Amikor Spédert, én akkor is a barátomnak mondtam. A barátaimat és az elveimet nem vagyok hajlandó megtagadni. Olyan isten nincs, hogy nekem a széljárással változzon a véleményem olyanokról, akik a szövetségeseim” – mondta Lázár.

Lázár János/ Fotó: MTI/Rosta Tibor

Leszögezte azt is, hogy habár 2018 áprilisában úgy döntött, háttérbe vonul és nem lesz kormánytag, a Fideszt valójában nem hagyta ott és a személyét érintő támadások ellenére sem hagyja magát kiszorítani a pártból, ahogy nincsenek a Fideszen kívüli tervei sem.

„Egyrészt mert bízom a párt megújulási képességében. Másrészt, mert Orbán Viktorral nekem sosem elvi vitáim voltak, legföljebb gyakorlatiak.

Még ma is be tudom fejezni a mondatait„.

Interjújában Lázár János megvédte Szijjártó Péter, külügyminisztert és kiállt Orbán veje, Tiborcz István mellett is. Előbbivel kapcsolatban elmondta: az, hogy Szijjártó a nyár folyamán az ország negyedik leggazdagabb emberének számító, Szíjj László luxusjachtján nyaralt, nem változtat azon a tényen, hogy ő az egyik legjobb külügyminiszter Európában.

Szerinte a Fidesz tanulni fog az ilyen és ehhez hasonló példákból 2022-re.

„Erre a párt mindig képes volt. Van is egy belső mondás: a Fidesznél csak a Fidesz a jobb”.

Tiborcz Istvánnal, Orbán Viktor vejével kapcsolatban pedig elmondta, annak ellenére, hogy ma már ő számít Magyarország 32. leggazdagabb és 15. legbefolyásosabb emberének Tiborcz azelőtt is jól elboldogult, és a közvilágítás-projekt azelőtt is jó üzlet volt, hogy feleségül vette volna Orbán Ráhelt.

Lázár az interjú zárásában, az ún. Buda-Gardens-ügy kapcsán – amelyet maga is egy sötét, korrupciós ügynek tart –elmondta, ez a botrány megtanította arra, hogy „a személyes emberi kvalitást és a munkateljesítményt a bokacsattogtatás és a jó családi pedigré sosem pótolhatja. Ezért is lenne hiba, ha a Fidesz belterjessé válna, ha hagyná, hogy beszűküljön a bázis.

A belterjesség – az lehet a Fidesz veszte„.

(Válasz Online nyomán)

Valódi Hírek