Balázs Péter az SZFE-ről: „Közéleti paraziták” generálják a konfliktust

A fideszes színigazgató kiállt Vidnyánszky Attila mellett.

Balázs Péter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt kedden a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) kialakult helyzetről.

Az MTI beszámolója szerint a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója a műsorban azt mondta: „közéleti paraziták” generálják a konfliktust.

„Amikor sokáig kibeszéletlenül maradnak alapvető problémák, amelyek mélyén nem csupán szakmai, hanem világnézeti különbségek is vannak, sőt azok vannak igazán, akkor bizonyos közéleti parazitáknak sikerülhet durva konfliktust is generálni, és most is ezt látjuk”

– fogalmazott, hozzátéve: mégis lehet ez egy lépés a megoldás felé, mert kimondásra került, ami eddig csak lappangott.

„Lehetetlen, hogy csöndben nézzük, hogy a szakmánk egyre zsugorodik és csak úgy lehet beszélni, játszani, ahogy azt néhány – anonim, bár tudjuk, hogy kicsodák – ember gondolja”

– mondta. Balázs hozzátette, hogy szerinte egy szűk csoport hátulról tüzeli az ifjúságot.

Arról is beszélt, hogy szerinte az egyetemen nem volt jó a képzés, mert egyszer három színművészt küldött az egyetemre, és szerinte a természetes, magától adódó tehetségük fakulni kezdett, a vizsgaelőadásuk pedig rettenetes volt.

„Nem tudjuk használni a fiatalokat. Ki fogja ezeket a fiatalokat egyáltalában szerződtetni?”

– tette fel a kérdést.

Véleménye szerint a megoldás a világos gondolkodás, beszéd, és a tárgyalásokon kevés embernek kellene részt venni. Mint mondta, egyelőre egyetlen embert ismer, akiről tudja, hogy mi a szándéka, és ezért ki is áll, és az Vidnyánszky Attila.

Mint ismert, az SZFE-t szeptembertől fenntartó alapítvány Vidnyánszky Attila vezette kuratóriuma önkényesen átírta az egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatát úgy, hogy az egyetem vezetőit megfosztották jogköreiktől, és gyakorlatilag elvették az egyetem autonómiáját.

A vezetőség erre lemondott, a diákok pedig elfoglalták az egyetemet, így az oktatás sem kezdődött meg.

(MTI / narancs.hu)

Valódi Hírek