Bejutott a koronavírus egy óbudai óvodába, 70 gyerek lehet érintett

Baj van.

Elkapta a koronavírust az óbudai Százszorszép Óvoda három dolgozója – mindhárman hatósági házi karenténba vonultak, miután a koronavírus-tesztjük pozitív lett – közölte a III. kerületi önkormányzat.

A két tagintézménnyel működő óvodában teljes létszámban készültek az évkezdésre, ezért ők is, és az utóbbi két hétben bejáró 70 gyerek is érintett lehet – írják.

A fertőzött óvónők tünetmentesek, a járványügyi hatóságok azonnali értesítését követően megkezdődött az érintettek (dolgozók, szülők és gondozók) tájékoztatása.

Kiss László polgármester közölte, hogy a járványügyi szakemberek minden szükséges intézkedést megkezdtek kerületünkben, valamint elrendelte az intézmény épületének és udvarának teljes körű fertőtlenítését.

Az óbudai Százszorszép Óvoda két tagintézménye bizonytalan ideig

zárva tart,

a dolgozók, az oda járó gyerekek és családjuk biztonsága érdekében az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrend szerint az állami intézmények megkezdik a lehetséges kontaktok felkutatását.

Azok, akiket a járványügyi intézkedés nem érint, bármely kerületi óvodában kapnak ellátást előzetes egyeztetés alapján, de ha ezt nem kívánják igénybe venni, orvosi igazolás nélkül megtehetik – írja az önkormányzat.

(obuda.hu nyomán / címlapkép: illusztráció)

Valódi Hírek