Most derült ki: A Színművészetire rátehénkedő Vidnyánszky megtartotta pozícióját a Kaposvári Egyetemen is

Vagyis a jövőben csak tőle lehet diplomája annak, aki színész szeretne lenni.

Bár sem az intézmény, sem Vidnyánszky Attila nem tájékoztatta róla a nyilvánosságot, közérdekű adatigénylés során kiderült, hogy a Nemzeti Színház főigazgatója, aki a napokban a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke lett, pozícióban marad Kaposvári Egyetemen is.

Ismeretes, hogy Magyarországon a másfél évszázados múltra visszatekintő Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett 2003 óta létezik egy másik egyetemi szintű színészképzés is. Kaposvárra nem sokkal a kormányváltás után, 2011-ben érkezett meg Vidnyánszky Attila, akinek addig nem volt köze az egyetemhez, mégis címzetes egyetemi tanári címet kapott.

De tudományos fokozat nélkül nem lehetett tanszékvezető, ezért a tanszékből intézetet csináltak, így annak vezetésére már pályázhatott. Meg is nyerte.

A tanszékre csak kinevezése után látogatott el. Tisztogatásba kezdett: kirúgták Csáki Judit korábbi tanszékvezetőt és több meghatározó tanárt, majd Vidnyánszky új embereket hívott: többek között a fideszes Eperjes Károlyt, az utóbbi években szélsőjobboldali nézeteiről ismert Takaró Mihályt és Fábry Kornél atyát.

A lassan megszámlálhatatlan pozíciót begyűjtő rendező később átadta a tanszékvezetést, és miután egy törvénymódosításnak köszönhetően doktori cím nélkül is megkapta az egyetemi tanári kinevezést, már művészeti rektorhelyettesként felügyelte a területet.

Július végén a kormány bejelentette, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem fölé kreált alapítványnak Vidnyánszky Attila lesz a vezetője, az ötfős kuratóriumban pedig két olajipari szakember mellett egyik beosztottja, Rátóti Zoltán is helyet kapott.

A hallgatói önkormányzat nem fogadja el ezt a kuratóriumot, amelybe az egyetem egyetlen képviselője vagy jelöltje sem került be. Két nagy nevű oktató pedig azonnal felmondott.

A két, immár Vidnyánszky alá tartozó egyetemi színészképzés mellett Magyarországon csak tanodák és OKJ-s tanfolyamok vannak.

A harmadik Vidnyánszky-féle képzés Beregszászon indulhat el, legalább is a Kaposvári Egyetem és a Nemzeti Színház 2018-ban megállapodást írt alá a kárpátaljai főiskolával annak beindításáról.

Így, akinek nincs diplomája Vidnyászkytól, az nem csak a magas szintű oktatásról kényszerül lemondani, de a törvény szerint színészként kevesebbet is keres.

(Átlátszó/444 nyomán)