Napszúrást kapott? Kásler szerint „az Árpád-házi dinasztia 4500 éve, a mai Afganisztánban alakult ki”

Lassan ideje lenne méltósággal visszavonulni.

Az archeogenetikai vizsgálatok alapján az Árpád-házi királyok dinasztiája a mai Afganisztán északi részén, az ókori Baktria területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt – jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken, írja az MTI.

Kásler egy nemzetközi lapban megjelenti cikkre alapozva kifejtette: Baktria területéről lassú mozgás indult el nyugati és északi irányba, majd kétezer évvel ezelőtt már az „Árpádok” családja és rokonaik az Uráltól délre és nyugatra helyezkedtek el. A miniszter nagyon valószínűnek nevezte, hogy a dinasztia és a kísérőnépek innen folytatták tovább az útjukat.

„Ezek a kutatási eredmények számos további kérdést vetnek fel” – fogalmazott Kásler Miklós, aki szerint sikerült meghatározni az „Árpádokra” jellemző DNS-szakaszt a III. Bélaként meghatározott férficsontvázból vett mintában.

Mások mellett sikerült beazonosítani II. (Vak) Béla csontvázát is a Mátyás-templom altemplomi szarkofágjában eltemetett maradványok között.

A miniszter úgy folytatta, hogy az ezt követően zajlott vizsgálatok az „Árpádok” DNS-ét alcsoportokra bontották, aminek eredményeképpen „térben és időben” is el tudták helyezni őket a történelemben. A dinasztia az ókori Baktria, a mai Afganisztán északi területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt – állította Kásler Miklós.

A tárcavezető a dinasztia vizsgálata mellett „legalább ennyire fontos” kutatási iránynak nevezte a populációgenetika vizsgálatokat. A témában Neparáczki Endre olyan megállapításokat tett, amelyek „döntő mértékben” befolyásolják a magyarság eredetének kérdését – mondta Kásler.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek