Hat szakszervezet találkozott Dobrev Klárával, hogy előkészítsenek egy emberibb Magyarországot

Felkészülés az Orbán utáni, normális jövőre.

Hat szakszervezet vezetőjével

(Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete,

Bánya-, Energia-, és Ipari Dolgozók Szakszervezete

Vegyipari Dolgozók Szakszervezete

Teherfuvarozók Európai Szakszervezete,

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezete

Építők Szakszervezete)

egyeztetett pénteken Dobrev Klára arról, hogyan tudnák erősíteni az érdekképviseletek szerepét.

Az Európai Parlament DK-s alelnöke a találkozó után elmondta:

„Európai példákból látjuk, ahol erősek a szakszervezetek, ott a dolgozók többet keresnek, jobb az ország versenyképessége.

Ezzel szemben Magyarországon a kormány gyakorlatilag kiirtotta a szociális párbeszédet, csak a kormány akaratát kiszolgáló álszakszervezetekkel hajlandóak tárgyalni.

A bérekről Orbánék pedig még mindig azt gondolják, minél alacsonyabban tartják, annál jobb lesz az ország versenyképessége.

Pedig nincs olyan bérszabályozás, ami tartósan emelni tudná a kereseteket, ha nincsenek erős szakszervezetek.

Az Európai Unió készen áll arra, hogy azokban az országokban, ahol kiüresítették a szakszervezeteket, segítse a bérek felzárkóztatását.

Az európai minimálbér bevezetése ősszel egy új szakaszba ér és végre elkezdődhetnek a jogszabályalkotások.”

Szakszervezeti vezetőkkel találkoztam, és arról beszélgettünk, hogyan tudnánk erősíteni a szerepüket. Sajnos Orbánék…

Közzétette: Dobrev Klára – 2020. július 3., péntek

.

A szakszervezeti vezetők szerint ha rövid távon nem születik olyan szabályozás, ami az érdekképviseletek pozícióit erősítik, az a végleges lerombolásukhoz vezethet.

A szakszervezetek abban bíznak, hogy az EU-n keresztül nyomást lehet gyakorolni a magyar kormányra.

(dkp.hu)

Valódi Hírek