A főpolgármesternek elege lett: „Közeleg az idő, hogy megmutassuk a kormánynak a főváros valódi erejét”

Karácsony Gergelynek nemigen tetszik a kormány költségvetési törvénye.

A kormánypártok olyan költségvetést fogadtak el, ami bevezeti a Budapest-adót, minden egyes budapestitől elvesz évente 20 ezer forintot. Súlyos sarccal sújtották az önkormányzatokat.

Pedig elmondtuk világosan: az önkormányzatok megsarcolása a települések megsarcolását jelentik. Nem (csak) a polgármestereket büntetik, hanem a polgárokat” – írja közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.

A magyar kormány alighanem az egyetlen a világon, amely a járvány és a gazdasági válság idején nem támogatja az önkormányzatokat, hanem megsarcolja őket. A magyar kormány az egyetlen a világon, amely a válság idején nem partnert lát az önkormányzatokban, hanem ellenséget. Ennek a politikának észszerű, józan magyarázata nincs – fogalmazott a főpolgármester.

Az önkormányzatok kivéreztetésének gazdasági indoka sincs. Hiszen miközben az állami költségvetést is nyilvánvalóan súlyosan érintik a válság hatásai, azt látjuk, a magyar kormány tíz- és százmilliárdokat költ felesleges presztízsberuházásokra és elsősorban magára: van sok tízmilliárd a Pénzügyminisztérium költöztetésére, soha meg nem térülő motorpályára, van pénz fociakadémiákra, kisvasútra és nagyvasútra Belgrádig, Paks 2-re, látványparádéra, tűzijátékra, sorolhatnám. Hogy miért kötik gúzsba a településeket mégis? Mert mi tudjuk bebizonyítani, hogy lehet máshogy válságot kezelni, mint ahogyan a kormány teszi. Ők a pénzembereket tömik, mi az embereknek nyújtunk segítséget.”

Karácsony Gergely komoly lépésre szánta el magát: mint írja, kezdeményezi, hogy Budapest is belépjen a Magyar Önkormányzatok Szövetségébe.

„Olyan erős szövetséget hozunk létre, amelynek összehangolt akarata elől a kormány sem térhet ki. Ezen dolgozunk a nyáron. És igen, közeleg az idő, hogy megmutassuk – a kormánynak is – a főváros és a szabad városok valódi erejét” – írta.

Itt a teljes bejegyzés:

Valódi Hírek