DK: Az Orbán-kormány gyengesége és hozzá nem értése miatt az ország belefullad a szemétbe

A rezsicsökkentés hazugság volt.

A Demokratikus Koalíció követeli, hogy az évi 70-80 milliárd forintos bevételt jelentő termékdíjat a kormány azonnali hatállyal forgassa vissza a hulladékgazdálkodásba, és szüntessék meg a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t – mondta a párt szóvivője vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Barkóczi Balázs hangsúlyozta: szeretnék elérni azt is, hogy csökkentsék a hulladékkezelő cégek adóterheit, állítsák vissza a lomtalanítások régi rendjét, a hulladékudvarokat pedig haladéktalanul nyissák meg a lakosság előtt.

Azt is követelik, hogy

pártkatonák helyett újra szakemberek legyenek

az önkormányzati társulások élén. A szóvivő szerint évek óta az egész országban gondot okoz az erdőkben, a külterületen, sőt most már a közterületen is lerakott kommunális hulladék, építési törmelék és szemét.

Az Orbán-kormány gyengesége és gyávasága, hozzá nem értése, és nemtörődömsége miatt lassan egy ország fullad bele a szemétbe” – mondta.

Barkóczi Balázs szerint a magyarok háromszorosan is fizetnek azért, hogy tiszta környezetben élhessenek.

Egyrészt a termékdíjjal, amit a kormány évek óta nem forgat vissza a hulladékgazdálkodásba, emellett fizetnek azoknak az önkormányzati társulásoknak, amelyek a magyarok adóforintjaiból tartják fenn magukat, valamint fizetnek a „kukacsekken”. De mindezért hiába is várnak el olyan alapvető szolgáltatásokat, mint a lomtalanítás, a zöldhulladék vagy az építési törmelék elszállítása.

Ezek sokszor hónapokig szünetelnek, sőt most a járványhelyzetben a szünet közben a telephelyek és a hulladékudvarok is zárva voltak a lakosság előtt – mondta.

Barkóczi Balázs arról is beszélt: a kormány plusz ötvenmilliárd forintot fizet azért, hogy ne álljon le a szemétszállítás, mert „a rezsicsökkentés hazugsága ezen a területen is katasztrófához vezetett”.

Valódi Hírek