FRISS: Kiderült, mikor szűnhet meg a veszélyhelyzet Magyarországon

A kormány több, korábbi rendelkezést fenntart.

Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt is kedden.

Az MTI beszámolója szerint a képviselők 192 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá a Gulyás Gergely kancelláriaminiszter által beterjesztett, kétharmados támogatást igénylő, a veszélyhelyzet megszüntetését kezdeményező javaslatot.

A veszélyhelyzet megszüntetéséről a kormány dönt, és az időpont ismertté válása után veszti hatályát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény.

Varga Judit igazságügyi miniszter korábban azt közölte, várhatóan június 20-án szűnhet meg a veszélyhelyzet.

A kormány továbbra is szükségesnek tartja azonban több, a járvány alatt meghozott rendelkezés fenntartását.

Ezért Gulyás Gergely javaslatára a parlament 135 igen, 54 nem szavazattal és három tartózkodás mellett elfogadta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvényt is.

Ez alapján az országos tisztifőorvos javaslatára, a miniszter előterjesztése alapján a kormány egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el, amely járványügyi készültségnek minősül. Ennek idején a betegek ellátása az egészségügyi válsághelyzeti ellátás keretében történik.

A módosított katasztrófavédelmi törvény lehetőséget ad arra, hogy a kormány egészségügyi válsághelyzetben – a körülmények fennállása esetén – rendelettel kormányozhasson.

A törvény megerősíti a veszélyhelyzet alatt bevezetett fizetési moratóriumot a hitelre, a kölcsönökre és a lízingszerződésekre december 31-ig. Döntöttek arról is, hogy a honvédség fegyverrel működhet közre a veszélyhelyzettel és az egészségügyi válsághelyzettel kapcsolatos feladatokban.

Ahogyan arról beszámoltunk: az Operatív Törzs mai tájékoztatóján Müller Cecília bejelentette: lezajlott a járvány első hulláma Magyarországon.

Az időseknek fenntartott idősávokról, illetve maszkviselésről a kormány szerdai ülésén dönt.

Erről további részletek itt:

https://nyugatifeny.hu/2020/06/16/operativ-torzs-lezajlott-a-jarvany-elso-hullama-a-veszelyhelyzet-fenntartasa-mar-indokolatlan

Valódi Hírek