Ez már beteges: Friss nyilatkozata szerint nem engedné ki a hatalmat a kezéből Kövér László

Szerinte 55 éven keresztül nemzetellenes volt a magyar politika.

Kövér László agya ezúttal a Magyar Művészeti Akadémia emlékülésén szállt el. A házelnök Jankovics Marcell Trianon című tárlatának megnyitóján beszélt.

Kövér szerint 1990 után harminc évvel „mentalitásváltásra” van szükség.

Eddig – szerinte – „a tanuljunk meg kicsik lenni” szemlélet uralkodott.

Ehelyett a „tanuljunk meg önmagunk lenni, és a merjünk nagyot álmodni” gondolatára van szüksége a magyaroknak.

Erre szerinte csak egy mód van: olyan gazdasági, társadalmi és szellemi változásokat kell elérni Magyarországon, hogy

„soha ne lehessen többé mást, mint nemzeti politikát folytatni”.

A házelnök szerint az elmúlt száz esztendőből 55 éven keresztül nemzetellenes vagy a nemzet iránt közömbös politika gyakorolta a főhatalmat Magyarországon.

Trianon óta nemcsak a nemzet egyharmada van kisebbségben a külhonban, hanem Magyarországon még mindig kisebbségben van a nemzeti politika is” – állítja Kövér László, aki magát – és a Fidesz tagjait – nevezi nemzeti politikusnak.

Szerinte a magyarság történelmében többször szenvedett elkerülhetőnek látszó, mégis tragikus következményekkel járó vereségeket – Muhi, Mohács, Majtény, Világos -, de ezen helyzetekben korábban soha nem volt olyan cselekvésképtelen állapotban, mint Trianon küszöbén, 1918 őszétől 1919 őszéig.

Mint mondta, erre az időszakra teljesedett ki a magyar önvédelmi képesség szétzilálása.

„Ilyen körülmények között szakadt elődeink nyakába az első világháború, Károlyi és páholytársai elévülhetetlen haza- és nemzetárulása, utánuk pedig a bolsevik terrorbanda tobzódása”

– fogalmazott.

Kövér László szerint az Orbán parancsára felállított Magyar Művészeti Akadémia arra is hivatott, hogy a „21. századi magyar szellemi önvédelem egyik bástyája legyen”.

(MTI)

Valódi Hírek