A fideszesek szerint is vissza kell vonnia a kormánynak a veszélyhelyzetet

Ezer fő megkérdezésével készített közvélemény-kutatást a kormányközeli Nézőpont Intézet.

A felmérés szerint a válaszadók 66 százaléka, ezen belül a fideszesek 61 százaléka szerint a kormánynak meg kell szüntetnie a veszélyhelyzetet.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a múlt héten jelentette be, hogy a kormány kedden benyújtja azt törvénytervezetet, amely fenntarthatja néhány rendkívüli jogrendben hozott döntését a kormánynak, ezt követően pedig visszavonja a kabinet a járványügyi veszélyhelyzetet.

A Nézőpont Intézet szerint a választók 78 százaléka gondolja úgy utólag is, hogy indokolt volt a rendkívüli jogrend kihirdetése, és ugyanennyien elégedettek a kormány koronavírus-járvány elleni védekezésével.

Különös, de a kormánykritikus szavazók 70 százaléka gondolja úgy, hogy a vírusnak lesz második hulláma, a kormánypártiaknak csupán 57 százaléka vélekedik így – áll az elemzésben.

(MTI)

Valódi Hírek