Orbán: Lesznek orvosaink, akik meg fognak betegedni, de szerintem nem halnak meg (+videó)

Nem nyugodtunk meg.

A jobbikos Lukács László György kérdésére válaszolva Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben elmondta: három munkacsoportot kért fel, hogy készítsen elemzéseket a koronavírus-járvány terjedéséről:

  • egy klinikai járványügyit,
  • egy matematikait,
  • és egy hatósági járványügyit,

de három csoport elemzése még soha nem vágott egybe, Orbán szerint ebből is jól látszik, hogy milyen nagy a bizonytalanság a járvány lefutásának megítélésében.

„Ezért én is úgy dolgozom, csinálom az akcióterveket, irányítom az operatív törzset, és a készletgazdálkodásra is úgy hozok döntéseket, hogy igyekszünk a járványt lassítani. (..)

Azon dolgozom, hogy mikor elérkezik az a pillanat, mikor tömegessé válik a járvány és a nagy nyomás nehezedik a magyar egészségügyre, akkor az kibírja. Legyen ott elegendő eszköz és ember”

– mondta Orbán.

Az orvosok megbetegedéséről szólva kifejtette: nem hiszi, hogy nagyon más lesz a helyzet nálunk e téren, mint Olaszországban.

„Lesznek orvosaink, akik szerintem nem halnak meg, mert a 65 évnél idősebb orvosainkat nem engedjük a járvány közelébe. Akik meg fognak betegedni, azok helyére a rezidenseket fogjuk beállítani”

– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: náluk a ráképzés már elkezdődött, hogy bevethetőek legyenek.

Kifejtette:

„Ez egy katonai akcióterv szerint zajlik. Nagyon remélem, hogy mikor a válság csúcsához érünk, és a nyomás nagy lesz, képesek leszünk azt kibírni.”

A jobbikos politikus a kötelező maszkviselésről is kérdezte Orbánt.

A miniszterelnök válaszában kifejtette: el tudná rendelni, hogy kötelező legyen a maszk viselése, de kérdéses, hogy lenne-e foganatja. Azt mondta: van olyan ország, ahol kötelező hordani, de a boltokban közben nem lehet elérni maszkokat, mindenkinek magának kell elkészíteni azokat.

„Nem hiszem, hogy ez Magyarországon működne”

– mondta Orbán, aki hozzátette: ma minden eszközt az egészségügy számára halmoz fel a kormány, hogy a tömeges megbetegedés időszakára elengedő álljon készenlétben.

„Magánszemély csak magánforgalomból tud beszerezni, vagy készít magának, mint ahogy ezt én is tettem, otthon, a szükség esetére”

– fogalmazott.

„Ma nem tudom garantálni a magyaroknak, hogy lesz annyi maszk az országban, amit patikai forgalomban meg tudnak vásárolni.

Ezért kérem őket, hogy viseljenek maszkot, de nem tudom garantálni ennek a föltételeit, és ezért elő sem írhatom kötelezettségként. Így állunk.”

– zárta válaszát a miniszterelnök.

Bevezetne -e Orbán Viktor kötelező maszkviselést?

Megkérdeztem Orbán Viktort (viszontválaszban) hogy támogatná -e a magyarországi kötelező szájmaszk viselést közterületen vagy nyilvános helyen, úgy hogy az eszközöket az állam garantálja? Válaszában azt mondta, ő a megfelelő maszk számot nem tudná biztosítani az országban, mindenki varrjon magának. 😟😷😷Tényleg csak ennyin múlik?Ön támogatná a közterületi kötelező maszkviselést?

Közzétette: Dr. Lukács László György – 2020. március 30., hétfő

.

Valódi Hírek