Kirúgták az egyetemi tanárt, mert beszólt a Fidesz üdvöskéjére a Facebookon

Magyarország, 2019.

Szombaton közleményben jelentette be a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hogy lezárult a vizsgálat az intézmény egyik oktatójának, Dr. Lattmann Tamásnak a közösségi médiában tett kommentjével kapcsolatban.

A vizsgálat megállapította, hogy Lattmann bejegyzése és

az általa közvetített nézetek nem egyeztethetők össze az egyetem által képviselt, az emberi méltósághoz való jogot és a nemek közötti egyenjogúságot tiszteletben tartó értékrenddel.”

Hozzátették:

Dr. Lattmann Tamás megnyilvánulása egyetemi polgárhoz méltatlan és elfogadhatatlan, ezért az intézmény vezetése az egyetemi docens közalkalmazotti jogviszonyát a mai napon megszüntette.”

Az ügy előzménye, hogy Lattmann Tamás egy kommentet (!) írt a józsefvárosi polgármester, Pikó András posztja alá.

A posztban Pikó ironikusan Párkányi Esztertől, a Fidelitas volt szóvivőjétől, az Alapjogokért Központ „elemzőjétől” szeretett volna politikai elemzést látni a józsefvárosi választási eredményről.

(Párkányi ugyanis korábban a józsefvárosi lapban azt nyilatkozta, hogy Sára Botond volt fideszes polgármesterre kétszer annyian szavaznának, mint a közös ellenzéki jelöltre. Párkányi Eszter „szakmai” jóslata nem jött be, Pikó nyert.)

Lattmann Tamás (balra) és Párkányi Eszter (jobbra)

Pikó posztja alá Lattmann Tamás azt írta:

„Az Alapjogokért Központ az a hely, ahol még az alapszakos diplomájukat sem megszerzett elemzők osztják az okosságot a propagandamédiában. Igaz, legalább csinosak. Vajon milyen funkcióik vannak még?”

.

Az egyetemi tanárnak most ezért a – valóban nem túl hízelgő – kommentjéért kell mennie az intézményből.

Lattmann az ügy kapcsán a 444-nek azt nyilatkozta: szerinte ő már régóta szúrta a Közszolgálati Egyetem mögött álló politikusok szemét, és csak az apropót kerestek a kirúgására.

Az elbocsátott tanár a hétvégén panaszt nyújt be az oktatási jogok ombudsmanjához, illetve hamarosan bírósághoz is fordul.

Kapcsolódó cikkünk:

Hatalmas baromságot mondott a fideszes “elemző”, Pikó András is kiröhögte

.

Valódi Hírek